Az egykori F1-es versenyző, Le Mans-győztes, jogász, a Red Bull motorsportprogramját 20 éve igazgató Helmut Marko múlt vasárnap ünnepelte 82. születésnapját. Az osztrák a Szaúd-arábiai Nagydíj hétvégéjén megpedzette a visszavonulást, lehetséges utódjaként pedig a Red Bull Racinggel a 2010-es évek elején 4 világbajnoki címet szerzett, az F1-ből 2022 végén visszavonult Sebastian Vettelt nevezte meg.
A 37 éves (ex)versenyző a német Sky Boxengasse podcastben most reagált a felvetésre, arra, hogy Marko neki is említette-e az elképzelést.
„Úgy gondolom, Helmutból csak egy van, a szerep pedig elég világos. De igen, inspiráló volt vele beszélni, és természetesen a tapasztalataink is hasonlóak. Bár teljesen más időszakban, de ő is az autóversenyzésben nőtt fel, a kerék pedig mindig ugyanúgy fordul, egyes dolgok ugyanúgy számítanak ma is, mint évekkel ezelőtt, még ha az F1 sokat is változott. Szerintem sok párhuzam és nézőpont továbbvihető.”
„Hogy aztán lesz-e ebből valami, majd meglátjuk. A mai napig kapcsolatban vagyok vele, pár évvel ezelőtt meg is kérdeztem, hogy meddig szeretné még ezt a munkát végezni, akkor azt mondta, hogy már nem sokáig, de még mindig itt van” – magyarázta az F1-ben a BMW-nél bemutatkozott, majd a Toro Rossónál, a Red Bullnál, a Ferrarinál, végül az Aston Martinnál vezető Vettel.
„Szóval amíg élvezi, képesnek érzi magát erre, szerintem különleges szerepet tölthet be a csapat dinamikájában a tapasztalatával. Veszteség lesz, ha egy napon elhagyja a pozícióját, persze a csapatnak is mindig fejlődnie, új irányokba kell indulnia.”
Az elmúlt egy-két évben Vettel esetleges F1-es versenyzői visszatérése is felmerült ilyen-olyan formában, de az említett beszélgetésben azt is elárulta, hogy gyerekei „eltiltották” a komoly versenyzéstől, mert nem szeretnék, ha sokat lenne távol. A négyszeres F1-bajnok hozzátette, hogy azért a kevesebb utazással és távolléttel járó lehetőségeket nem zárta ki.

