Tanulságos baleset következményeként csapódott az épület falának egy autós az Egyesült Államokban. A március 22-én történt eset után a 2003-as évjáratú, C5-ös Corvette idős sofőrje eleinte azt mondta, nem értette, hogyan történhetett, majd a papucsát hibáztatta – írja a Carscoops.

A Missouri állambeli Eurekában szolgáló hatóságok egyhamar megtalálták az összefüggést az ellentmondások között. „Amikor beszéltünk vele, azt mondta, nem tudja, mi történt, egyszer csak elindult az autója” – nyilatkozta az esetről a helyi rendőrség. „Amikor a mentősök ellátták, a rendőrök benéztek az autóba. Látták, nincs rajta a cipő, persze nem is lehetett, mert nem abban vezetett. A flip-flop papucsa, amit használt az viszont beszorult a pedálhoz. Pontosan nem tudjuk, hogyan történt mindez, mindenesetre nagyon gyorsan.”

A Corvette-et vezető nőt könnyű sérülésekkel szállították kórházba, ahonnan azóta haza is engedték. Bár a törött autóról készült képek messze nem a legjobb minőségűek, az látszik rajta, hogy az eleje alaposan megsérült. Kiindulva abból, hogy a lökhárító, a sárvédő, de még a motorháztető is megrongálódott, az sem zárható ki, hogy a hűtő és a motor sem maradt egy darabban.

Mondanunk sem kell, hogy a strandpapucs korántsem a megfelelő lábbeli a vezetéshez. Mindegy, milyen meleg van, mindenképpen ajánlott a zárt cipő viselése – hogy miért, az a Vezess korábbi cikkéből kiderül: