A közútra szánt Vantage kupéval egyszerre mutatta be új GT3-as versenyautóját az Aston Martin. Annyival nehezebb dolguk volt a fejlesztőknek, hogy itt az FIA szigorú szabályrendszeréhez kellett igazítani minden paramétert, beleértve az aerodinamikai csomagot is.

12 fotó

Az viszont mindenképpen könnyebbség volt, hogy pontosan látták az előző versenyautó korrigálásra szoruló gyengeségeit, ráadásul a fejlesztés során annak az Aston Martin Performance Technologies társvállalatnak a szakértelmét is igénybe vehették, akik egyenesen a márka Forma-1-es programjából hozzák menetdinamikai, aerodinamikai és anyagtudományi kompetenciáikat.

Sokat dolgoztak például a hátsó lengéscsillapítók beállításán, illetve a leszorítóerők megfelelő egyensúlyán, ami a tesztpilóták visszajelzései szerint kezesebbé és kiszámíthatóbbá tette az autót, anélkül, hogy elvett volna agresszivitásából. A cél az volt, hogy a profik jobb, az amatőrök pedig sokkal jobb eredményeket érhessenek el az autóval.

Akár harminc embert tehet idén boldoggá ez az autó 6

A meglévő vázszerkezet és hajtáslánc finomításával megalkotott új GT3-as versenyautó megkapta az utcai Vantage orrát, ami egyrészt dögösen mutat, másrészt nagyobb légbeömlőivel a fékek hatékonyabb hűtését tette lehetővé. A kerékdobokon megnövelték a légkivezető, nyomáscsökkentő nyílások keresztmetszetét, így eredményesebben csökkenthető a kerekeknél ébredő felhajtóerő.

A pályától és bajnokságtól függően akár 544 LE motorteljesítményű Vantage GT3 a világ legrangosabb hosszú távú futamain készül rajthoz állni már az idei szezonban. Számos hagyományos partnere mellett új ügyfélcsapatokra is számít az Aston Martin; a tervek szerint 2024 folyamán mintegy harminc versenyautót adhatnak majd át partnereiknek.

Akár harminc embert tehet idén boldoggá ez az autó 7

Aston Martin GT 3 részletes műszaki adatok

Motor

Konfiguráció 4,0 literes, V8-as, ikerturbós benzinmotor, az optimális tömegeloszlás érdekében áthelyezve
Turbófeltöltő egyedi fejlesztésű Borg Warner integrált elektromos megkerülőszeleppel
Kipufogó Akrapovič, katalizátorral
Kenési rendszer száraz karteres
Max. motorteljesítmény nagyobb mint 400 kW (544 LE)*
Max. forgatónyomaték nagyobb mint 700 Nm*
  *töltőnyomással szabályozható

Akár harminc embert tehet idén boldoggá ez az autó 8

Üzemanyag-ellátó rendszer

Tartály 120 literes, FIA-homológ
Töltőcsatlakozó Krontec, 1 db 
Hajtáslánc, erőátvitel  
Hajtásképlet hátsókerék-hajtás
Tapadásszabályozás TRC
Sebességváltó XTrac, hatfokozatú szekvenciális, félig automatizált működtetés
Manuális kapcsolás kormányra szerelt váltófülek
Működtető elektromos működtető, közvetlen
Tengelykapcsoló Alcon többtárcsás, motorsport-specifikációjú
Differenciálmű mechanikusan részlegesen önzáró, kívülről szabályozható kezdeti zárási fokkal
Kardántengely szénszálas

Akár harminc embert tehet idén boldoggá ez az autó 9

Fékek

Nyergek elöl / hátul Alcon 6 / 4 dugattyús monobloc nyergek; beépített hőfok- és betétkopás-érzékelővel
Tárcsák elöl / hátul belső hűtésű
Fékerőeloszlás vezetőülésből szabályozható
Pedálsor padlón rögzített, állítható
ABS Bosch Motorsport  

Vázszerkezet

Váz alumínium, a közúti Aston Martin Vantage alapján
Bukókeret acél, FIA-homológ
Emelő beépített, pneumatikus

Akár harminc embert tehet idén boldoggá ez az autó 10

Kormánymű

Rásegítés szervokormány
Kormánykerék szénszálas, gyorscsatlakozós

Futómű

Felfüggesztés elöl / hátul kettős keresztlengőkaros, optimalizált geometria
Lengéscsillapító 5 irányban állítható
Kanyarstabilizátor állítható

Akár harminc embert tehet idén boldoggá ez az autó 11

Kerekek és abroncsok

Kerék elöl / hátul kovácsolt alumínium 12.5” x 18” / 13.0” x 18”
Abroncs elöl / hátul Michelin, 30/68 – 18 / 31/71 – 18

Pilótafülke

Ergonómia optimalizált beszállás és kilátás
Ülés FIA 8862
Biztonsági öv hatpontos
Műszerfal szénszálas kompozit
Tűzoltórendszer FIA 8865
Hátsó kamera opció
Ütközéselkerülés Bosch hátsó radar
Klímaberendezés igen
Ivóvíz-adagoló opciós, elektromos

Akár harminc embert tehet idén boldoggá ez az autó 12

Aerodinamika, karosszéria

Karosszérialemek leszerelhető szénszálas kompozit panelek, GT3 / LMGTE-szabályzat szerint
Orr-rész gyorscsatlakozókkal cserélhető
Tetőlemez szénszálas kompozit, menekülő csapóajtóval
Padló teljes hosszában sík
Splitter / diffúzor szénszálas kompozit 
Hátsó szárny szénszálas kompozit, állítható

Tömeg

Száraz tömeg 1265 kg (homológ alaptömeg)