Max Verstappen a 14. (de Pierre Gasly bokszutcás rajtja miatt valójában a 13.) helyről kezdte a Belga Nagydíjat, de így is tükörsima győzelmet aratott. A nyári szünet előtti utolsó versenyen, a Hungaroringen a 10. helyről indulva győzött a holland.

A Forma-1 történetében eddig mindössze egyetlen ember volt képes arra, hogy egymás utáni két futamon nyerjen a 10. vagy alacsonyabb rajtpozícióból indulva.

Ez a versenyző Bruce McLaren volt 1959-ben és 1960-ban. A McLaren alapítója az 1959-es utolsó, sebringi futamon szintén a 10. helyről indult, míg az 1960-as, argentínai szezonnyitón szintén a 13. rajtkockából ért elsőként célba. Vagyis egy szezonon belül Verstappen az első, aki képes volt erre.