Teszt: Volvo V50 2.0D Summun - És a láthatatlan rokonok

Kulcsszavak: Volvo, V50

Mi tesz egy mezei autót prémiumautóvá? A Volvo V50 közvetlen rokonai, a Mazda3 és a Ford Focus C-Max végtére népautónak számítanak, a Volvónak viszont teljesen más kategóriában kell helytállnia.

Biztos fájhatott a fejük a Volvo fejlesztőinek, amikor megtudták, hogy a következő Ford Focus szolgál majd az új S40-es és V50-es gyermekük apjaként. Önmaguk biztatására rögtön sorolni kezdték a nem kívánt rokoni kapcsolat előnyeit: tágasabb utastér, magabiztos futómű, jó kormányzás, élvezetes vezethetőség. Csak halkan merték hozzátenni, csupa olyan szempont, ami egy Volvónál nem létfontosságú.

Aztán ahogy teltek-múltak a napok, egyre jobban élvezték a kihívást. Először talán a fura középkonzolt tervezhették meg, hogy a belső tuti egyedi lehessen. A "lebegő" konzol elég extravagáns ahhoz, hogy beszéljenek róla, mégsem annyira egyedi, hogy használhatatlan legyen. Pont úgy jó, ahogy kitalálták. A design telitalálat: szemből nem is látszik, hogy valami nem stimmel vele. Esztétikus és könnyen elérhető kapcsolók logikusan csoportosítva.

Tulajdonképpen érthetetlen, hogy eddig miért használtak teljes terjedelmű középkonzolt. A gombok és kapcsolók egy vékony lapon is elférnek, ráadásul így sokkal jobban néznek ki. Igaz viszont, hogy a felszabadult hely kihasználatlan maradt. Hiába van - felárért - magas doboz a középkonzol mögött, csakis törött csuklóval bírunk belenyúlni.

Pakolóhely szempontjából amúgy is csehül áll a svéd. Minimális az első ajtók térképzsebe, hátul már ekkora sincs. Kicsi a középső hely és a kesztyűtartó is, de legalább az ülések elején és hátulján is van kisebb zseb.

Miután a középkonzolt fejlesztő csapat kezét dörzsölve hátradőlt, nekikezdett a munkának az anyagválaszték és belső szépészét csapat. Egy presztízsautónál rettentően fontos szempont, hogy a vezető a kormány mögött jól érezze magát. Épp ezért a vezetőülés valamivel nagyobb, mint egy Mazda3-asban és hátrébb is szerelik. Ettől egy V50-es sofőrje pont olyan jól érzi magát, mint egy S80-asban. Finom tapintású a bőrkormány, élvezetes hozzáérni az ajtókárpithoz, és még az index kattogása is külön zene fülünknek.

Annyira elbambul a vezető ülésbe ültetett V50 tulajdonos, hogy mire a hátsó sorhoz ér, észre sem veszi, hogy szűk szögben nyílik az ajtó, és 178 centis magasság fölött már a tér is szűkös. Pedig az.

Aztán vigasztalódhat a kombi csomagterében. Ez az autó pontosan akkora tengelytávra épül, mint az S40-es, ámde a hossza 4,6 centivel megnyúlt. Ez pontosan azt eredményezi, hogy a csomagtartó a limuzin 404 literjéhez képest plusz 13 literrel, térelválasztóval, rögzítő horgokkal, és kisebb-nagyobb dugi rekeszekkel előnyösebb helyzetbe kerülhet.

Úgy látszik, a Volvo S40/V50 tervezésekor a pohártartó-fejlesztő részleg, úgy ahogy volt, távozott a cégtől. Két egyszerű mélyedés hivatott kielégíteni az utasok flakontároló igényét, de az új Opel Astra teljes pohártartó-hiányát látva sok munkanélküli pohártartó-fejlesztő rohangálhat a világban.

Még egy röpke pillantás a külsőre, és megelégedetten nyugtázhatjuk, hogy az utca átlagos embere nem tud különbséget tenni egy V50-es vagy egy V70-es Volvo között. Azt viszont biztosan messziről kiszúrja, hogy ez csakis Volvo lehet. A vaskos, oldalt végigfutó párkány, a csónakszerűen beszűkülő orr és a robusztus hűtőrács egyértelműen azonosítja a svédek autóját.

Teljesen idegen a Volvók világától a nagyszerű futómű érzése. Eddig sem volt rossz a svédek próbálkozása, de semmi kiemelkedőre nem futotta. Az S40/V50 McPherson-os első és többlengőkaros hátsó futóműve viszont telitalálat - persze a Ford Focus 1998-óta tudja ugyanezt.

Remekül együttműködik az elektrohidraulikus szervokormány és a futómű párosa - a 2,0 literes dízelmotorral kisegítve. Korábban 170 lóerős 2,4 literes motorral és automata váltóval járt nálunk az új S40-es Volvo. Maximum egy hervadt mosolyt bírt előcsalni belőlünk ez a kombináció, erejével nem győzött meg a nagy köbcentis benzinmotor.

Ez a dízel viszont lehengerlő. Szerencsére a motor nem látszik, így nyugodtan át lehet venni a konszern nagybátytól. A PSA Peugeot Citroën és a Ford együtt fejlesztette és közösen is gyártja - több más közös nyomócsöves dízelmotorral egyetemben - a kétliteres dízelmotort.. A második generációs common-rail befecskendezéssel 136 lóerős teljesítményt és 320 Nm-es nyomatékot sikerült előhozni a vasból. Rövid időre, úgynevezett túltöltéssel akár 340 Nm-re is felszökhet a nyomatékmaximum, ami előzéskor robbanásszerű erőfölényt jelent.

Magyarán ez annyit tesz, hogy haladós közlekedéskor is rettenetes erővel bír a kombi Volvo, de ha nagyon akarunk menni, akkor jön az égszakadás, földindulás. A Ford Focus C-Max-ban már tapasztaltuk, hogy alacsony fordulaton, 1200-as fordulat alatt a motor annyira nem megy, hogy inkább lefullad. E fölött viszont a nyomatékhullám magával ragad, és kérlelhetetlenül tol előre.

Egyáltalán nem rossz a 9,6 másodperces 100-ra gyorsulás, de a rugalmasság és az elődadás módja még a bigott benzinmotor-hívőket is meggyőzi. Mivel a motor megfelelően rugalmas és a hatfokozatú kézi sebességváltóban is jó társa talált, egyformán jól áll az autónak, ha 3000 alatt tartva a fordulatszámot 160-nal haladunk síri csöndben az autópályán, vagy ha hirtelen gyorsítva-lassítva vesszük nyakunkba a Zempléni hegységet.

Habitusunktól függően változik a fogyasztás is. Zömében városban járva és többnyire kihasználva a motor és a fantasztikus futómű adta lehetőségeket, 9,47 literes átlagfogyasztást mértünk. Ennél szolidabb módban megelégszik a motor 7,1 literrel is 100 kilométerenként.

Nem voltunk maradéktalanul elégedettek a váltóval. Bár a rövid kapcsolási út és a pontos kapcsolhatóság kedvünkre volt, a könnyen összetéveszthető rükverc és egyes fokozat sokszor majdnem vészhelyzethez vezetett. A problémát nem csak mi vettük észre, hanem már a Volvo is, ezért egy egyszerű alkatrész beépítésével elhatárolják az egyes és a hátramenet fokozatokat, így az új autókban ezzel már nem lehet probléma.

Hogyha a történelmi ismeretek hiányában megnézünk egy tetszőlegesen kiválasztott Mazda3-ast és az itt szereplő V50-est, semmilyen közös vonást sem vélünk felfedezni a két autóban. A közös padlólemez gyökeresen meghatározza az autók technikai sajátosságait, ám mégis teljesen egyedi modellt készített a Volvo, ami a saját arculatához passzol. Ennek az egyedi és családi arcnak azonban meglehetősen borsos az ára.