2006.12.14. 07:30

Szöveg: Földes Attila

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Teszt: Grand Cherokee 3,0 CRD

Dízelmozdony

Kulcsszavak: Jeep, Grand Cherokee
Persze odáig nem olvastam a papírt, ahol az 55 lóerő, és 110 Nm forgatónyomaték-többletről is énekel az irat, ennek a plusznak a megérzéséig csak az első indulásig kellett még kibírnom. Ezután már nyoma sem maradt a korábbi kedvetlenségnek, az autó remek tempóban kezdte hasa alá gyűrni az aszfaltot. Ekkor már halvány mosoly körvonalazódott a szám szélén, és lelki szemeim előtt - igaz, elhamarkodottan - a nyakig sáros pajtásaim képe derengett fel, amint gumicsizmában próbálják kitolni az autót a mocsárból.

Átváltozás

Amíg azonban eljutottunk a mátrai célig, még alaposan kiélveztük az autóval a városi létet is. Többek szerint egy hasonló autóban könnyen megy az átváltozás és hamar kopasz bérgyilkos módjára hasítja a sofőr a sávokat. Azért mi a buszsávban előzés, gyalogosriogatás, zebrán parkolás mesterfogásainak gyakorlásától inkább eltekintettünk.

A felelőtlen száguldozásnak mindössze az a tudat szab határt, hogy a Grand Cherokee fékje nem áll a helyzet magaslatán. Úgy éreztük, túl nagy falat neki a bő kéttonnás száguldó monstrum megzabolázása.



Már nagyjából megszoktuk, hogy amerikai autó belsejében semmi jóra nem számíthatunk, így a Grand Cherokee utastere sem okozott akkora csalódást, hogy egy megértő pszichológus vállán kellett volna könnyezni miatta. Nagyjából ezt vártuk. Csúnyácska, famintázatú műanyagdíszítés a középkonzolon, óriási műanyagfelületek és persze az elmaradhatatlan bőrkárpit. Ezzel kapcsolatban egy jó barátomat idézném, aki szerint remek dolog a bőrülés, aminél már csak egy jobb ülés van, az ami nem bőrrel van bevonva.

Az elmaradhatatlan kolompolás (nyitott ajtónál) ebben az autóban is kísért, de már szinte hiányozna, ha nem lenne. Na, jó, ez nem igaz, a kutya sem bánkódna, ha véletlenül eltűnne.

Villanyváltó

Automatikus váltója és annak környéke a Jeep belsejének legimpozánsabb darabja és még használni is jó. Terepváltója már kevésbé férfias kinézetű darab, kezelése is sokkal könnyedebb, mint amivel a sima Cherokeeban volt dolgunk, itt akár egyetlen ujjal is lehet kapcsolni a felezőt, bár az ilyenkor az alváz felől érkező fura hangok könnyen megrémiszthetik az ijedős sofőrt.

A reklám után: izgő-mozgó vasdarabok, liftező pedálok, elmaradt iszapbirkózás. Maradjanak velünk!

VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

Hozzászólok

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés




Panelház expressz

A 125 éves márka egyik legikonikusabb modellje, így az én gyűjteményemből sem hiányozhatott, ráadásul belenyúltam a tutiba az AMG kezelésén túlesett G55-össel, de azt sem tagadhatom, hogy az úriasnál hangulatosabb lenne egy zöld, terepgumis, fapados verzió

A 125 éves márka egyik legikonikusabb modellje az én gy?jteményemb?l sem hiányozhatott, ráadásul belenyúltam a tutiba az AMG kezelésén túlesett G55-össel. ...

PARTNERÜNKHirdetés

Spórolni tudni kell!

GPS készülékek
Már 12 190 Ft-tól
CD és MP3 lejátszók
Már 4690 Ft-tól
Tetőboxok
Már 14 000 Ft-tól
DVD lejátszók
Már 18 990 Ft-tól
Autós mélynyomók
Már 6900 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Gumigyilkos ünnep a hátsó udvarban Szoros csata a Görög-ralin Szoros csata a Görög-ralin Szoros csata a Görög-ralin BMW 7-es facelift 2012
Continental tesztpálya Gyalogos légzsák a Volvo V40-ben Audi A3 dizájn Autogram 2012 május 20 Autogram Promo Vezess 12.05.20.
Autogram 2012 05 13 Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó