2012.08.20. 08:00

Szöveg: Lencsés Csaba

34 hozzászólás

Cikk nyomtatása

Ötvenmilliós bírság a rendszámmal ügyeskedőknek

225 eljárás - eddig senki nem ismerte be a csalást

hirdetés


52,1 millió forint - összesen ennyi bírságot osztottak ki a Nemzeti Adó és Vámhatóság (NAV) revizorai az elmúlt öt hónapban a külföldi rendszámmal közlekedő autósokra, tudta meg a Vezess.hu. A közlekedési törvény januári szigorítása után két hónappal kezdődött, és a NAV szerint azóta állandósult ellenőrzések során 35,7 milliót a sofőrökre róttak ki, 16,4 milliót pedig a járművek üzembentartóira.

Nem ijedősek az adóellenőrök, ugyanis a bő ötvenmillió forint mindössze 106 bírságból állt össze, vagyis átlagosan félmilliós büntetéseket osztanak ki autónként. A bírság lehetséges összege kétezer köbcenti alatti személyautó esetén 400 ezer forint, míg afölött 800 ezer, a többi járműnél pedig 200 ezer. Ha természetes személyt büntetnek, akkor ezeknek az összegeknek a felét kell kifizetni.

225 eljárást indítottak

Az ellenőrzések kockázatelemzésen alapulnak, amely során "meghatározott vizsgálati szempontok és kockázati tényezők figyelembe vételével kerülnek kiválasztásra az érintett járművek" - állítja a NAV. Hogy ez pontosan mit jelent, arra Suller Attila, adóhatósági szóvivő azt mondta kérdésünkre, hogy "titkos".

Hogy pontosan mennyi autóst állítottak meg az elmúlt hónapokban, azt állítása szerint maga a NAV sem tudja pontosan, viszont 181 külföldi rendszámos autót vezető sofőr és 44 üzembentartó ellen indítottak eljárást. A 106 megbírságolt autós zöme nem meglepő módon német (38) és szlovák (36) rendszámmal bukott le, de féltucatnyi brit mellett pár román és ukrán, valamint francia és spanyol autó gazdáját is megbüntették.

Hogy kerül ide a spanyol rendszám?

Vagy éppen a francia. Jogos a kérdés, hiszen jellemzően nem ezekkel szoktak adót elkerülni. Kérdésünkre a NAV konkrét példákkal illusztrálta, hogy kiket kellett megbírságolnia a hatályos törvény szerint.
    Az egyik bírság úgy jött össze, hogy honfitársunk nem tudta igazolni "hitelt érdemlően" a spanyol rendszámos kamion vezetését, még a forgalmija sem volt nála. A másik esetben pedig a jogos használó helyett élettársa vezetett spanyol azonosítós járművet, amit már nem tolerál a törvény.
   Részben hasonló történt egy francia illetőségű autó magyar sofőrével, akinek konkrétan a jobbján ült a magyar lakhellyel rendelkező üzembentartó, ám a NAV szerint a "törvényben foglalt mentesítő körülmény egyikük esetében sem állt fenn". Így végül mindkettőjük ellen eljárást indítottak. De olyan is volt, hogy egy magyar lakhelyes kölcsönbe adott egy másik magyar lakhelyesnek egy francia kocsit, csakhogy az ellenőrzéskor már lejárt a papír.
    Amint arról a nyáron írtunk, egyre többen vásárolnak bagóért Angliából behozott jobbkormányos autót, és aki még többet akar spórolni az ügyön, az a brit rendszámot megtartva közlekedik idehaza a kocsival. Az adóellenőrök ilyeneket is büntettek. Többen például azt mondták, hogy Angliában dolgoznak, csak ezt a NAV szerint nem tudták a törvény betűjének megfelelően igazolni.

Senki nem ismeri be a csalást

Az adóellenőrök tapasztalatai szerint változatos védekezéssel próbálják magyarázni bizonyítványukat a lebukott külföldi rendszámosok. Gyakran hivatkoznak a törvény ismeretének a hiányára, vagy azt mondják, hogy ők máshogy értelmezték a jogszabályt. Külföldi cég nevére bejegyzett kocsinál jellemzően alkalmazotti minőségüket emlegetik a megállítottak, többnyire a munkáltatójukat teszik felelőssé a törvényszegésért.

A papíron létező külföldi vállalkozást birtokló magyarországi lakosok rendszeresen kinti cégbejegyzéssel próbálják igazolni a jogszerű használatot. Nyilatkozataik alapján a cégekben tevőlegesen munkát végeznek külföldön, de a NAV szerint erről a tényről az ellenőrzéskor nem tudnak bemutatni semmilyen kikezdhetetlen igazolást.

Éjjel sem szünetelnek az ellenőrzések

Külföldön bejegyzett autók magyar használói alkalmanként elismerik, hogy olcsóbb fenntartani számukra a kocsit, ha nem itthon van bejegyezve, állítja az adóhatóság. "Az ugyanakkor az ellenőrzések során még nem fordult elő, hogy valaki beismerte volna a regisztrációs adó megfizetésének szándékos elkerülését" - közölte az adóhatóság.

Egyesek jogorvoslattal élnek a pénzbüntetés ellen, de a fellebbezés általában a hatóság döntésének helyességét állapítja meg. Bírósági szakba csak nagyon ritkán jutnak el az ügyek.

Enyhítettek a szigoron

Hiába a jó szándék, miszerint nyakon csípnék azokat a luxusautósokat, akik nem hajlandók a regadó megfizetésével berakni a költségvetésbe azt az évi néhány milliárdot, ami oda való, az ellenük hozott regulával nagyon sok gond volt. Belekötött az ombudsman, mondván túl nagy a bírság, problémás, hogy az ellenőrzés utáni okmánybemutatás lehetősége nem adott, valamint nem korrekt, hogy egy, a férj által jogszerűen használt autóval a feleség már nem járhat.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

KAPCSOLÓDÓ LAP.HU OLDALAK

Amint a szerkesztőségünkbe érkezett olvasói levelek is igazolták, komoly problémát jelentett, hogy külföldön tisztességesen dolgozó honfitársaink sem használhatták egy hétvégi hazalátogatás alkalmával 24 óránál tovább jogszerűen a kint vásárolt és kint használt (tehát külföldi rendszámos) kocsijukat. Hiszen a bejelentett magyar lakcímük miatt a törvény nem engedte, hogy egy napnál tovább használják itthon a máshol forgalomba helyezett kocsit.

Kissé rugalmatlan, és talán túlbonyolított volt a jogszabály, még a januári szigorítást jegyző Rogán Antal is kénytelen volt beismerni egy, a Vezess.hu-val folytatott vita végén, hogy nem tudja pontosan, mit tartalmaz a törvény.

Mindezek miatt nemrég enyhítettek a jogszabályon. Kevesebb járműre vonatkozik a szabályozás, kiterjesztették a mentességi kört, megváltozott a belföldi üzembentartó fogalma stb. Itt olvashatják el az érintettek a részleteket.

Továbbra is éjjel-nappal

Ez persze nem befolyásolja a revizorokat, akik azt mondják, hogy az ellenőrzések változatlanok maradnak. Vagyis nem akciószerűen vonulnak, hanem állandó jelleggel vadásznak a rendszámos csalókra. Fix helyekről (utakon és határátkelőkön), és járőrautókkal egyaránt kiszedik a forgalomból az elemzésük alapján gyanúsnak tűnő kocsikat, ráadásul még éjszaka is.

Aztán a kocsijuk hátuljába szerelt fényhídon megjelenik a felirat a kinézett autó rendszámának nemzetisége szerinti nyelven (többnyire szlovákul vagy németül): "Kérem, kövessen!". Ezt gyorsan magyar felirat váltja, hisz a NAV adatai szerint a kiszúrt X6-os BMW-ket és társaikat jellemzően amúgy is magyarok vezetik.

Évente tízmilliárdos mínusz?

Arról senkinek nincs pontos száma, hogy mennyi külföldi rendszámos autót használnak idehaza. Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) elnöke korábban úgy saccolta, hogy körülbelül évi háromezer frissen vásárolt autó után kerülhették ki az adófizetést a tulajdonosok. Mivel a 2004-es uniós csatlakozást követően vezették be itthon a regadót, a külföldi rendszámos autók száma a fenti becslésből kiindulva 2012-re elérhette a 25 ezer autót. Erdélyi számításai szerint egyébként minden egyes évben akár tízmilliárdos adóbevétel-kiesést okozhatott a költségvetésnek a regadó elkerülése.

Ha Önt is megbüntette a NAV külföldi rendszámos autó használata miatt, és úgy érzi, jogtalanul, írja meg nekünk a történteket: auto@sanomamedia.hu.

Cikk nyomtatása

34 hozzászólás

Hozzászólások (legfrissebb 5, összesen: 34)

sempaitomy - 2012.08.23   10:01

Udvozlet ismet,

Hol is kezdjem? Lehet, hogy csak en ertek felre valamit. Az IT-hez csak annyit ertek, hogy hogyan telepitsek egy programot igy nem ismerem a hatteret a kovetkezo dolognak.

Az itteni beirasaim (remelem mindenki szamara vilagos, hogy) csak informaciokeresre vonatkoznak. Amit igy vagy ugy meg is kapok. Pl.:
kaptam egy linket:

http://www.police.hu/nyitooldal/cikkek/orf_120806_01.html

Kuldoje:

portal@orfk.police.hu

Koszonet erte! Tajekoztato jellegu az oldal. Azonban csak egyetlenegy picike kis eszrevetelem lenne a Tisztelt Kuldo szamara:

erre a forumra egy HOTMAIL-es e-mail cimmel regisztraltam be. Legkozelebb legyen szives legalabb vegye a faradtsagot es erre az e-mail cimre kuldjon linket nekem.

Kerem NE a PRIVAT GOOGLEMAIL-es cimemre.

Sejtem en, hogy ezzel is a profizmusukat kivanjak fitogtatni, amit jelzem SENKI nem kerdojelez meg!!!!!

Koszonettel.

sempaitomy (bar sejtem nyugodtan kiirhatom a teljes nevem hiszen ugyis tudja/tudjak. Igy van?)

U.I.: T. Kuldo: Amennyiben csak en ertettem felre valamit az elkepesztoen hianyos IT ismereteim alapjan es felirtam ide vagy barhova mashova a privat googlemail-es e-mail cimemet is, ugy kerem tekintse ezt a kis szosszenetet targytalannak es fogadja legoszintebb bocsanatkeresemet!

sempaitomy - 2012.08.22   12:41

>cartulaj

Kosz az infot nagyon!
Amikor megkaptam csak annyira futottam at, hogy leellenorizzem a legfontosabb adatokat rajta es kesz... Tipikus esetet mutattam be annak, hogy at KELL nezni alaposan a papirt.
Koszi meg1x!

zoldfulu2000 - 2012.08.22   11:48

Olvasom a sok ostoba hőzöngő komemmetet, akik csak fröcsögni tudnak de ahhoz is hülyék hogy megértsék miről szólt a módosítás.

Megérdemeljük a folyamatos elkúrásokat, ha ennyit sem képes megérteni még az internethozzáféréssel bíró népesség sem.

PluginHibrid - 2012.08.21   20:29

Szuper lenne ha a címben nem lenne többesszám..

Abból tanulnának..

cartulaj - 2012.08.21   15:50

sempaitomy:
Az altalad emlitett nyomtatvanythivatalos neve V5 ha megvizsgalod,megtalalod rajta magyarul hogy:Forgalmi engedely.Amikor kulfoldre mesz magaddal kell vinni,a biztositas,es MOT igazolassal egyutt.

További 29 hozzászólás »

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció
Benzin:415.0 Dízel:412.0

Hirdetés






Siló omlott a kamionra, meghalt a sofőr

Kamion borult egy személykocsira Nagy-Britanniában, ám az autó vezetője túlélte a balesetet, mert villámgyorsan magzatpózba kuporodott.

Meghalt annak a kamionnak a sofőrje, amelyre ráomlott egy 30 méter magas gabonatároló kedd este Szabadegyházán.

Kémfotón a Lamborghini Cabrera

A szupersportkocsik kémvideóira szakosodott olasz Marchettino lencsevégre kapta a leendő Lamborghini Cabrerát.

F1: Lejár Hamilton szavatossága?

15

Lewis Hamilton attól tart, hogy lassan elszállnak az évek felette, és kénytelen lesz "csak" egyszeres világbajnokként visszavonulni ...

Trolibuszokat venne a főváros

A BKK első körben 24 darab új trolibusz beszerzésére írt ki tendert. Az alacsonypadlós járművekkel 20 évnél idősebb autóbuszokat ...

Mankós öreget lökött fel a villamosvezetőVideó

3 | 2

A síneken botorkáló öreg kétségkívül feltartotta a villamost, és erre a vezető túlzottan agresszívan reagált, dühében lendületből lökte fel a jártányi erővel alig rendelkező idős embert.

A síneken botorkáló öreg kétségkívül feltartotta a villamost, és erre a vezető túlzottan agresszívan reagált, dühében lendületből ...

Még többet innen: king of the Road › | hírek › | forma-1 › | vezetünk ›

Szavazás

Van légkondicionáló az autódban?

Van légkondicionáló az autódban?

Hirdetés

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Mankós öreget  lökött fel a villamosvezet? Luxuskabrió az Aston Martintól - VIDEÓ! Vigyázz ha jön a Kamaz! Svéd sportkocsi 900 millióért Életnagyságú F1-es Ferrari LEGO-ból
Ford Tourneo Custom

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása el?tt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböz? tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

autó karbantartás szakértő

Tanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakért? bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerül? javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu

Autóalkatrész kedvezménnyel

Kérdezek tőle!

közlekedési jogi szakértő

Közlekedési joggal kapcsolatos kérdésed van? Kérdezd a Dr. Székely Ügyvédi Irodát! Szívesen válaszolunk bármely közlekedési büntet?jogi, szabálysértési, kártérítési, mediáció, KRESZ értelmezésével kapcsolatban!

Dr. Székely Ügyvédi Iroda

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gy?jtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszer?ségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó