2003.06.16. 06:58

Szöveg: Horváth Zsolt

Oszd meg ezt a cikket:

Időutazás a Skodával




KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

A második világháború után a Skoda gyárban felsőbb utasításra családi autót kellett tervezni, de igen gyorsan. Tesztelésre nem volt sem idő, sem pénz, ezért a háború előtti Populart vették alapul. Megmaradt a központi csőváz és a fakeret, amelyre azután felkerültek az acéllemezek. A kocsi ajtajai előre nyíltak, így könnyű volt beszállni előre. Elöl és hátul egybefüggő padszerű ülései voltak. Az 1101-es típusjelzésű autóban átalakult a motor és a hajtás is.

1089 köbcentiméteres 32 lóerős blokk került az autóba, amely egy egységet alkotott az új négysebességes váltóval (a Popular-é három fokozatú volt). Ezzel a kombinációval 100 km/órás maximális sebességre volt képes az autó. Az akkori közbeszédben és szaksajtóban az angol elnevezés miatt honosodott meg a Tudor (Two door, kiejtve tudor) név, a típusjelzés helyett. Ezt a nevet később a többi karosszériavariáns is megörökölte.

Készült belőle kabrió, roadster, mentőautó, rendőrautó, sőt a Tudor padlóvázára épült a Colonial elnevezésű katonai jármű is. Ez utóbbi a VW kétéltű parancsnoki járműinek mintájára született meg. Hazánkban elsősorban Szürke taxi néven vált ismertté a Tudor négyajtós (1102) változata. A négyajtósokban átkerült a kormány mellől a padlóra a váltókar. Összesen 66 904 Tudor készült 1952-ig, amikor is gyártását beszüntették.

Külön érdekesség volt a Tudor árképzése, mivel az alapárat a kerekek nélkül adtak meg, mert a háború után rendkívül drágán lehetett csak hozzájutni új gumikhoz. Így az járt jól, aki vitt magával négy gumit a vásárláskor. A Tudor leváltásakor már két modellben gondolkodtak a Skodánál, egy kisebb népautóban és egy nagyobb reprezentatív kocsiban.

1952-ben jelent meg a Skoda kínálatában a nagyobb autó, az 1200-as sorozat, amely már teljesen acél karosszériával készült, ám alapjait még az 1102-es adta. Ez olyannyira így volt, hogy a technika 80 százaléka azonos maradt. Ám minőségében jobb volt az autó, ugyanis már félautomata hegesztősoron készült a karosszéria. 1956-ig készültek az 1200-as modellek, ám 1955-ben már megjelent 1201-es típus is. Ez utóbbiban a kompresszió növelésével emelték meg a teljesítményt.

Az 1221 köbcentiméteres motor 45 lóerőt adott le. Négyajtós és kombi karosszériával készült az autó. Az ötvenes években azonban kevés autó jutott a civil lakosságnak, Csehszlovákiában például a 12 millió dolgozóra 53(!!) autó jutott a típusból.

1961-ben jelent meg az 1202-es típus, amelyet 1973-ig gyártottak. Ez utóbbi egy darabját is kipróbáltuk Csehországban. A kombi egyik érdekessége, hogy csak jobb hátul volt második ajtaja, bal oldalt nem. Ugyanígy hátul csak jobb oldalt nyitható az ablak. Egybefüggő padon foglaltunk helyet elöl, a váltókart ugyanis a kormány mellé szerelték. Sajnos azonban az autó valódi képességei rejtve maradtak, mert nem tudtuk második fokozatnál feljebb kapcsolni.

Érdekes, hogy az index karja a vezetőre merőlegesen áll ki a műszerfalból, amit föl-le kell kapcsolni. Nagyon jól átlátható az autó karosszériája, köszönhetően annak, hogy nagy üvegfelületek és vékony oszlopok jellemzik. Kényelmes feszes futóművet terveztek az autóhoz. Hatalmas kormányával elég könnyen lehetett irányítani a veterán Skodát.

A modell gyártásával párhuzamosan megindult egy kisebb autó tervezése is. Ennek a típusnak a Csehszlovák gazdaság felvirágzásában is komoly szerepet szántak, az autóexportból kívánt ugyanis a kormány újabb bevételi forrásokhoz jutni. Ám ahogy elődjei, ez a modell is csak látványban hozott újat, a technika csak finomult. Ez azonban jó hatással volt az autók megbízhatóságára. 1953-ban jelent meg a Spartak névre keresztelt autó, de még csak mint tanulmány.

Az autó elöl-hátul keresztlaprugós futóművet kapott, külön érdekesség, hogy a Spartakban a motortérben helyezték el az üzemanyagtankot. Végül 1955-ben került a vásárlók elé a végleges széria, mely igazi kálvárián ment át, míg elnyerte végső nevét. 55-ben már mint Rival jelent meg, de a Brüsszeli Autókiállításon például Orlik néven jegyezték.

Végül a Skoda visszatért a háború előtti számos névadáshoz és az autó a 440-es lett, de hívták 440-Spartaknak is. A névből több minden is kiolvasható. Egyfelől, hogy 4 hengeres motor található benne, másfelől, hogy ez a blokk 40 lóerős. A motor egyébként a Tudor 1089 köbcentis erőforrásának átdolgozott változata, amellyel már a 110 km/órát is elérte a 440-es. Módosult a váltó is, immár a 3. és 4. fokozat mellett a 2. is szinkronizált lett. Kissé átalakult az autó a tanulmány Spartakhoz képest. Új műszerfalat kapott, a benzintank a csomagtartóba került, a csomagtérajtó pedig már nem futott le egészen az ütközőkig.

Igazi különlegessége az autónak, hogy nem volt szükség a motorháztető kitámasztására, mert azt a rugós mechanika megtartotta. Nem csak hazájában, hanem külföldön is nagyon sikeres lett a modell. 1957-ben megjelent az autó erősebb változata, a 445-ös, amely már 45 lóerős motort kapott. Ebben az 1201-es modell 1221 köbcentis motorja dolgozott.

További fejlesztésként 1958-ban egy igazán különleges autóval rukkolt ki a Skoda, ez pedig a 450-es volt. Az 50 lóerősre tuningolt blokk még mindig az 1089 köbcentis alapokra épült, ám a mérnökök két karburátorral vértezték fel. Ez a teljesítmény könnyedén mozgatta a 900 kilogrammos autót. Ennél azonban fontosabb az autó megjelenése, a Skoda ugyanis egy 2+2 üléses kabrióhoz készítette a motort. Igazán csodaszép autót alkottak.

Kipróbálva az autót elmondható, hogy igazán sportos a 450-es, könnyedén suhantunk vele 90-el a kijelölt erdei úton. Ám ennél sokkal fontosabb, az érzés ami körbelengi az autót, amikor nyitott tetővel autózunk. Egyáltalán nem tűnt gyengének a váz illetve a karosszéria, ebben vállalt szerepet az küszöbök felett lévő merevítés. Hajdanán a 450-es végsebessége 128 km/óra volt. Könnyen irányítható, fordulékony az autó, amit egy kijelölt ügyességi pályán is bizonyított.

Igen furcsa volt elsőre a 450-es váltója, ugyanis az egyes fokozat jobbra fenn található, alatta a kettes, balra fent a hármas és alatta a négyes. A kéziféket sem a ma ismert formában kell működtetni, hanem a kormányoszlop mellett leledző karral. A hátsókerék-hajtású kabrió használhatóságát növelte, hogy lehetett hozzá keménytetőt is rendelni.

A CIKK MÉG NEM ÉRT VÉGET, A MÁSODIK RÉSZHEZ KATTINTSON IDE

SZPONZORÁLT HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció
 

Adatok, tesztek, F1, autópiac a vezess.hu-n!

Mennyit megy?

Válaszd ki a kedvenc márkád:

A vezess katalógusa 25 évre visszamenőleg mindent tud az autókról!

Melyik autóról akarod megtudni az igazat?


Tesztek új és használt autókról!

F1 fan vagy?

Válaszd ki kedvenc csapatodat:

Győzelmek és kudarcok, gépek és emberek. Tovább a Forma-1-re

Autót vennél?

Írd be, mennyit adnál érte:

 Ft
+/- 10%

Eladó autók között böngészhetsz!

Eladnád az autódat?

Írd be, mennyit akarsz kapni érte:

 Ft

Nem tudod, mennyit érhet az autód?
Nézz körül az Autókeresőn!

Hirdetés

Megbüntettek, de csak tízezerre

Helyszíni bírsággal a közlekedés szabályainak kisebb fokú megsértése tízezer forintba került, feljelentéssel harmincezer lenne. Vagy inkább ötven?

Jobbra kanyarodó sávból szabálytalanul elkanyarodtam balra. Tízezer forint lett a vége, meg egy olyan beszélgetés a rendőrrel, aminek nyilvánosan vonom ...

Szavazás

Az Ön tapasztalatai szerint a közlekedési rendőrök:

Az Ön tapasztalatai szerint a közlekedési rendőrök:

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTŐIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértő

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Orgoványi Krisztián
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.
    e-mail.: orgovanyi@ugyved.hu

Vásárolj olcsóbban

GPS készülékek
akár 19 000 Ft-ért
Laptopok
akár 70 000 Ft-ért
Autós erősítők
akár 10 000 Ft-ért
Digitális fényképezők
akár 15 000 Ft-ért
Autós TV-k
akár 15 000 Ft-ért
 

VIDEÓAJÁNLÓ

Autósok, akik vajon miben ülnek Rendőrautók közlekedése Trabant vs. Lamborghini Öngyilkos eszköz biztonsági öv helyett Demonstráció a fal ellen
Csatornafedél HYUNDAI SONATA Michelisz Norbi a rajtrácson A Volvo nemöl gyalogost

Videók & képek keresése:

Topik címeUtolsó hozzászólásTopikindító

Admin, közérdekű dolgok

1750 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (11:59) v_BERKA 2004. 10. 06

VW-pártiság

11370 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (11:00) v_music 2004. 01. 11

Tarjáni Privát Topic

2783 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (10:14) v_BERKA 2005. 11. 08

Fiesta ST vs Swift Sport

4113 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (10:09) tarjáni 2007. 09. 07

Vezess.hu-Tesztek

11804 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (10:07) v_daci 2005. 03. 08

Fórumtársak,rendezzünk autós összejövetelt!

11863 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (00:08) Xtrem 2003. 05. 03

Chat

7761 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (00:07) v_gabe 2005. 04. 07

Vezetés

19927 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 02 (22:15) tarjáni 2003. 10. 28

Trabant 1.1

1364 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 02 (16:31) vezess-admin 2003. 10. 06

SUVok értelmetlen autók?

9375 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 02 (11:08) v_daci 2005. 01. 18
     
Megannyi topik van még a fórumban, nézd meg
   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.
e-mail.: orgovanyi@ugyved.hu

dr. Orgoványi Krisztián ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó

Az első harmincezer. Mármint kilométer.

Bár csak 18 éves vagyok, elég régóta az autó, mint fogalom a mindenem.

Városba szánva - Suzuki Splash 1.0 Glx AC

Aki az autózást szereti, feltétlenül keressen alkalmat egyszer az életben, hogy egy ilyen páncélhintóban suhanjon.

Olvasói teszt: Mercedes-Benz W124