2010.06.19. 10:00

Szöveg: Baka Gábor

12 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Összeállt a McLaren-gépezet

Kulcsszavak: videó, Lewis Hamilton, Jenson Button, McLaren


Vezető szerelő: Viszlát srácok, sok szerencsét!
Button, Hamilton: ???
Hamilton: Nem az lenne a dolguk, hogy segítsenek?
Button: Szóval ezt most nekünk kell megcsinálni?
Hamilton: Hol az az útmutató?

Így indul a Vodafone új mclarenes reklámfilmje, amelyben a két világbajnoknak, Jenson Buttonnak és Lewis Hamiltonnak jut a feladat, hogy a csapat segítsége nélkül rakjanak össze egy autót. A wokingiakra jellemző visszafogott humorú filmecske jelenete természetesen eljátszott, de egyáltalán nem tűnik megjátszottnak: a videón is átüt, hogy Button és Hamilton valóban harmonikus, bajtársias viszonyban dolgozik együtt, egyre inkább igazat kell adni a McLaren által már többször hangoztatott kijelentésnek: pillanatnyilag övék a legjobb versenyzőpáros.



Az "új fiú", Button egyébként ragyogóan beilleszkedett a csapatba, a tavalyi brawnos bajnoki cím után váltott, és míg az azóta már Mercedesként működő csapat csak küszködik, számára valós esély a címvédés, mindössze három ponttal áll az éllovas csapattárs, Hamilton mögött.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

KAPCSOLÓDÓ LAP.HU OLDALAK

"Azt hiszem, ez igazolja, hogy jól döntöttem, amikor a McLarenhez jöttem az év elején. Tudom, hogy egyesek nyíltan megkérdőjelezték ezt, és a váltásom mögötti motivációt, de azt hiszem, bebizonyítottam, hogy helyes lépés volt. Az egyik mozgatórugó az volt, hogy kívülről láttam tavaly, mennyit is javítottak az autón, sereghajtóból győztesek lettek. Ez nagy hatással volt rám, mert nem csak azt mutatta, mekkora fejlesztési potenciáljuk van, de azt is, hogy milyen éhesek a sikerre, pedig könnyebb lett volna 2010-re koncentrálni. Ez a versenyszellem igazán izgalomba hozott" - írta honlapján.

"Végig azt mondtam, hogy új kihívást kerestem (a McLarennél), és pontosan ezt is kaptam: nagyon izgalmas Lewis mellett versenyezni, bizsergető bajnokként újra a bajnoki címért küzdeni. Ott lenni a sűrűjében, pontosan ezt jelenti autóversenyzőnek lenni! Hihetetlen idény, mindenki élvezheti. Vasárnap (a Kanadai Nagydíjon) különösen megérintett ez: a dobogón három világbajnok állt, mikor volt ilyen utoljára? Az ember igazán átérzi, micsoda erős mezőny van idén!"

VEZESS.HU TOP CIKKEK

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 5, összesen: 12)

TLaci100 - 2010.07.13   13:16

Nagyon jóóóóóóóóóóóóóó! :D

Sarah - 2010.06.20   18:26

Nekem ez a videó NAGYON TETSZIK!!!! :)

Bobó_20 - 2010.06.20   00:04

Nem igazán szeretem egyikőjüket sem, de ezen jót nevettem! :D Am sztem a nyekergés a végén az abroncs a padlón...am sztem nagyon szép autó...jól mutatna itthon! :D
@Hypeboy: na ezen a reklámon sírva röhögtem :D

kori96 - 2010.06.19   20:00

A végén valami nem muzsikált :D egy ilyet élőbe is megnéznék !!!

jano0820 - 2010.06.19   19:50

Jó a video. Biztosan jó a viszonyuk. Button alapból barátságos,Hamiltom pedig rájött hogy nincs szükség a domináns viselkedésre a csapattárssal szemben.

További 7 hozzászólás »

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés



WEBÁRUHÁZHirdetés

ELŐZŐ FUTAM

Brazil Nagydíj

Futam: 2011.11.27

Pilóták

Jenson Button

Jenson Button

McLaren-Mercedes

Szmogriadó: mi lesz 700 ezer autóval?

Mintegy 700 ezer, a rendszámján piros matricát viselő jármű közlekedik az országban. Megelőzendő a szmogriadós tiltást, ezek egy részét simán át lehetne soroltatni egy másik kategóriába.

Mintegy 700 ezer, a rendszámján piros matricát viselő jármű közlekedik az országban. Megelőzendő a szmogriadós tiltást, ezek egy részét simán át lehetne ...

Szavazás

Melyik az eddigi legcsúnyább új F1-es?

Melyik az eddigi legcsúnyább új F1-es?

Spórolni tudni kell!

Laptopok
Már 52 900 Ft-tól
Tábla PC-k
Már 19 900 Ft-tól
GPS készülékek
Már 12 140 Ft-tól
Legújabb okostelefonok
Már 16 890 Ft-tól
Autós CD/MP3 lejátszók
Már 5400 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Svéd téli közlekedés kétsávos főúton Ford-előny a Svéd-rali nyitányán Ford-előny a Svéd-rali nyitányán Szárnyal a jeges Hummer-humor Szárnyal a jeges Hummer-humor
Hóban-fagyban a ralisztárok Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben
PV11_0023.mp4 Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó