2012.09.17. 18:30

Szöveg: Baka Gábor

10 hozzászólás

Cikk nyomtatása

F1: Alonso az elmúlt 20 év legjobbja?

hirdetés


Egykori felfedezője, csapatfőnöke és "második apja", Flavio Briatore szerint a mai napig az ő menedzsmentjéhez tartozó Fernando Alonso az elmúlt 20 év legjobb Forma-1-es pilótája, a ferraris spanyol teljes mértékben megérdemelné idén a harmadik világbajnoki címét.

"Fernando Alonso az elmúlt 20 év legjobb versenyzője" - jelentett ki Briatore a Sky Sport 24-nek, aki a Benettonnál egykor Michael Schumacher első két címénél is ott volt.

"Jobb, mint Schumacher, noha kettejük esetében már csillagászati magasságokról beszélünk. A különbség csupán minimális Fernando javára, és azért előzi meg Michaelt, mert még nyomás alatt is kevesebb hibát követ el, a pályán pedig elképesztően jól átlátja a helyzeteket. Néha a Ferrari hibázik a stratégiával, de de ő képes javítani, ha pedig ő vezet, akkor 90 százalékban nyer is, még akkor is, ha az autó nem túl versenyképes. Csakis a versenyzésért él."

Az egykori Renault-főnök a Ferrarinál jelenleg bizonytalan pilótafelállással kapcsolatban is elmondta a véleményét. Bár sokak szerint Felipe Massa menesztése már biztos, legújabban pedig a caterhames Heikki Kovalainent emlegetik valószínű utódként, a 2007-ben a finnel is együtt dolgozó Briatore szerint legjobb lenne a brazilt megtartani, mert pont jó másodhegedűsnek, kár lenne két ászt párosítani.

"Én megtartanám Massát még egy évig. Jó versenyző, egyszerűen csak nem kellene Alonsóhoz mérni őt. És sosem engedném össze Vettelt Alonsóval, amíg csak egy pilóta nyerhet bajnoki címet. Annyiszor láttunk már ilyet: Prost-Senna, Mansell-Prost, Alonso-Hamilton - ezek a kísérletek megosztották a csapatokat és a pilótáknak is csak ártottak. Mondjuk úgy, hogy ha lenne egy lassú versenyzőm, csakis egy nála is lassabbat ültetnék mellé..."

Briatore Alonso méltatása ellenére egyáltalán nem biztos abban, hogy a spanyol meg is nyeri idén a bajnokságot, túl sok erős ellenfél van.

"Hogy a Red Bull már kidőlt? Én nem hinném! És ott a Lotus is. És a Sauber, bizonyítva, hogy nem csak a pénz számít. A McLaren is erős, és pontokat vehetnek el Alonsótól. A Ferrarinak javítania kell az autóján, Fernandónak még legalább egy olyan futamgyőzelem kellene, amikor a McLaren nincs ott a második helyen. Nagyon sok pontot lehet még szerezni, de az első és második hely után már csak morzsák járnak."

Cikk nyomtatása

10 hozzászólás

Hirdetés




KÖVETKEZŐ FUTAM

Brit Nagydíj

Futam: 2013. 06 30. 14:00

Péntek / 2013.06.28
1. szabadedzés10:00
2. szabadedzés14:00
Szombat / 2013.06.29
3. szabadedzés11:00
időmérő edzés14:00
Vasárnap / 2013.06.30
Futam14:00

ELŐZŐ FUTAM

Kanadai Nagydíj

Futam: 2013.06.09

A futam végeredménye:

1.Sebastian Vettel1:37:09,143
2. Fernando Alonso+ 14,4
3.Lewis Hamilton+ 15,9
További eredmények
Leggyorsabb körPole pozíció
Mark Webber
1:16,182
Sebastian Vettel
1:25,425

Pilóták

F1: Kik és hogyan döntenek a Merci büntetéséről?

9 | 1

A Nemzetközi Automobil Szövetség nemzetközi bíróságát 2010-ben alapították, de eddig nem volt F1-es feladata. Csütörtökön lesz.

F1: Räikkönen szinte már Red Bullban ül

5 | 1

Egy finn szakértő szerint nagyon valószínű, hogy Kimi Räikkönen jövőre a Red Bullnál folytatja pályafutását.

F1: Cidriznek a Mercedes-fejesek

19

Cseppet sem nyugodtak a Mercedes felsővezetői a holnapi FIA-tárgyalás miatt. A vágóhdra csak a csapatfőnököt, Ross Brawnt küldik, ...

F1: Új tulajdonos Räikkönenéknél

3

Új résztulajdonost szerzett a Lotus, az Infinity Racing a csapat 35 százalékát kaparintotta meg.

F1: Jön az új Red Bull-botrány?

58 | 6

Egy olasz szaklap felvetette, hogy a Red Bull a már évek óta betiltott kipörgésgátló valamilyen változatát használhatja az autóin. ...

Még többet innen: forma-1 ›

Szavazás

20-án tárgyalják a Mercedes és a Pirelli titkos tesztjét. Milyen büntetést érdemelne a csapat?

20-án tárgyalják a Mercedes és a Pirelli titkos tesztjét. Milyen büntetést érdemelne a csapat?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Lehányta a rendőrautót a cserbenhagyó autós Van ellenszer a Volkswagenre? Golf bankrabláshoz, Lexus táncórára Golf bankrabláshoz, Lexus táncórára Mankós öreget  lökött fel a villamosvezető
Automata parkolás teszt - Peugeot 208

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

autó karbantartás szakértő

Tanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu

Autóalkatrész kedvezménnyel

Kérdezek tőle!

közlekedési jogi szakértő

Közlekedési joggal kapcsolatos kérdésed van? Kérdezd a Dr. Székely Ügyvédi Irodát! Szívesen válaszolunk bármely közlekedési büntetőjogi, szabálysértési, kártérítési, mediáció, KRESZ értelmezésével kapcsolatban!

Dr. Székely Ügyvédi Iroda

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó