Mindenre számít az ember, csak arra nem, hogy egyszer csak telibe trafál egy vastag elektromos kábelt. Pontosan ez történt egy autóssal Budapesten augusztus 27-én, kora délután. A Lurdy-háznál 14:41-kor Buda felé haladó sofőr épp megkezdte a kisorolást Pesterzsébet és Soroksár irányába, amikor kb. 62 km/órás tempóval eltalálta a mellette futó 1-es villamos felett épp leszakadó vezetéket. Mindezt rögzítette is fedélzeti kamerájával, a videót a Redditen osztott meg az illető párja:

a videó a hirdetés után indul

A felvételen a kocsinak csapódó kábelnél az is látszik, hogy egy keményebb tárgy, egy, a BKV szerint 1-2 kilós szánszerkezet is eltalálja az autót, majd lepattan róla, és besodródik a többi jármű közé. Annak azért lehet örülni, hogy se a kábel, se a róla leeső dolgok nem a közeli megálló felé indultak el.

A BKK az eset kapcsán csak arról tájékoztatta az utazóközönséget, hogy 14:45 és 17:35 között áramellátási hiba miatt a Népliget és a Közvágóhíd állomások között nem közlekedett az 1-es villamos. A kábelszakadás kapcsán felmerülő kérdéseinkre a BKV válaszolt. „Amikor a villamos első áramszedője a váltó szánszerkezetéhez ért, a munkavezeték elszakadt és 30 méter hosszan le is szakadt, így két személygépkocsit megrongált. Az egyiket csekély, a másikat nagyobb mértékben. Személyi sérülés szerencsére nem történt” – fogalmaztak.

Hozzátették, a munkavezeték az elhasználódás miatt vékonyodott el, és az anyagfáradás miatt eltört. „Az esetek 99%-ában ilyenkor automatikusan kikapcsol az áramellátás, ahogyan ebben az esetben is történt. Ha ez esetleg nem történne meg, a vezetéktől tartott 1 méteres távolság már biztonságosnak mondható” – írták.

Arra a kérdésre, hogy hogyan történik ilyenkor a kárrendezés, azt írták, hogy a társaság az ilyen eseményekre is rendelkezik felelősségbiztosítással, és a károsult gépjárműtulajdonosoknak a továbbiakban segítséget nyújtanak.

Egy felsővezeték akár ilyen károkat is tud okozni: