Miért csak most? Teljesen jogosan vetődhet fel bennünk a kérdés évekkel a Golf bemutatója után. Volt ideje a
Befér a sátor meg a bicikli

Befér a sátor meg a bicikli

Befér a sátor meg a bicikli


gyárnak gondolkodni a válaszon, ami a következőképpen hangzik. A Golf V premierje után olyan modellek voltak vagy kerültek a palettára, amelyek jelentősen szűkítették volna egy Golf Variant lehetséges vásárlóinak számát. Ezért úgy gondolták, hogy egyszerűen nem éri meg egy kombi. Legalábbis akkor.  

A 2003-ban megjelent Touran, majd a 2004 legvégén bemutatkozó Golf Plus mind tágasabb volt a sima Golfnál, ergo a Variant lehetséges ellenfelének vélték. Az álláspont azóta megváltozott. Most úgy látszik, mégis van igény egy igazi Golf kombira. Az alkatrészek nagy része adott volt, csak a farát kellett megrajzolni és legyártani.

Így született valahogy a harmadik Golf Variant. Az első kombi Golf a harmadik generációból készült 93-ban, majd jött a négyes, amiből 98-ban készült el a Variant-kivitel. Ebből a kettőből világszerte 1,2 millió darab futkos fel-alá, ami a 25 millió eladott Golfhoz viszonyítva azért nem túl jelentős, még ha csak a harmadik generációtól indult is. A mostani Golf Variantra közel 10 évet kellett várnia az elkötelezett Variant-vásárlónak. Vajon megérte?

Jetta, nem Golf

Ez meg mi?

Ez meg mi?

Ez meg mi?


Sok izgalmat a Golf Variant sem tartogat, ahogyan a konkurensek egyike sem. Egy kombit praktikus szempontok miatt vásárol az ember, ami főként a csomagtér méretére és variálhatóságára vonatkozik.

Az autó legnagyobb érdekessége a neve, mivel inkább Jetta Variantnak kellene hívni, mint Golfnak. Nemcsak külsőleg hasonlít a Jettára, de alapjaiban is, sőt felszereltségében is megegyezik. Árazása még jelenleg is folyik, de nagyjából ugyanannyit is kell majd fizetni érte.

A gyártás is közös, mindkettő Mexikóból érkezik egy hosszabb hajókázás, majd vonatozás után Magyarországra. Drágább ettől? Egy az EU és Mexikó közötti megállapodás értelmében a Mexikóból érkező autókra nincs büntetővám (az USA-ból érkező modellektől eltérően), de azért így is jár némi pluszköltséggel az ottani gyártás. A távolságból adódóan magasabb a szállítás költsége, sőt a sós tengeri környezet miatt a vastagabb vaxréteg alkalmazása és eltávolítása is pluszkiadást jelent.

560 liter –  raklapnyi nyílással

Egy kombinál muszáj szót ejteni a csomagtér méretéről, ami talán a legfontosabb ismérve. Az új Variant esetében

Belül nincs újdonság

Belül nincs újdonság

Belül nincs újdonság


560 literen kell osztoznia öt személynek, de ha kihajítunk három utast, akkor 1495-ig bővíthetjük a teret az ülések ledöntésével. Az elődhöz képest ez 80 literes bővülés, de házon belül az Octaviánál találunk ennél nagyobbat is.  Talán kevesen használják majd ki, de a csomagtérnyílás olyan széles, hogy akár egy szabványos EUR-raklap is berakható villás targoncával.  

A csomagtér keltette vizuális hatásról nem érdemes vitatkozni, de még mindig a ronda felé hajlunk annak ellenére, hogy élőben jobban néz ki, mint ahogyan azt korábban a képek alapján gondoltuk. A Variant szép eleje és a csinos oldalnézet viszont jól kompenzál, az összhatás kifejezetten elegáns.


Újdonságok

Újdonságokban egyáltalán nem bővelkedik az új Golf Variant, nincsenek világmegváltó innovációk, de ezek tulajdonképpen nem is hiányoznak. Néhány apróság azért mégis akad. Ilyen például az új hatalmas méretű panorámatető, ami szinte kabrióvá alakítja az autót, mert első része tágasra nyitható. A harckocsin edződöttek és az operatőrök imádni fogják.
 
Lesz 7 sebességes DSG-váltó is szeptember környékétől, amit az új 1,4-es turbómotorral együtt mutatnak be. Az új

170 lóerő a 2 ellen

170 lóerő a 2 ellen

170 lóerő a 2 ellen


motor 122 lóerős, és minimális (200 ezer forint alatti) felára lesz a sima 1,6-oshoz képest, ami racionális választássá teheti.

Motorok, vezetési élmény 

Ugyan a németek egy mukkot sem szóltak róla, mi megtudtuk, hogy az alapmotor az 1,4-es, 80 lóerős. Nem azért szólunk, hogy bárki ilyet válasszon, próba nélkül is teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy ez gyenge ide. A Jettába éppen ezért nem is szerelik.

A benzineseknél a következő lépcsőn a 102 lóerős, 1,6-os áll, ami szintén nem versenyautó, de már lelkesítőbb adatokat produkál. A legjobb választásnak a már emlegetett 122 lóerős turbó ígérkezik, de erre várni kell nagyjából ősz végéig. Nem maradnak hoppon a dízelpártiak sem, lesz 1,9-es 105 lóerővel és kétliteres 140 lóerős változatban. 

Az 1,4-es TSI benzinmotor 140 és 170 lóerővel itt is elérhető, mi az utóbbit próbáltuk 15 mm-rel ültetett

Lesz 122 lóerős 1,4-es is

Lesz 122 lóerős 1,4-es is

Lesz 122 lóerős 1,4-es is


sportfutóművel, és hatsebességes kézi váltóval kisegítve. Érzésre szinte egyáltalán nem különbözik a Golf mezei ötajtósától a Variant, a hosszkülönbség nem érezhető, hacsak nem kezdünk vad kormányrángatós száguldásba valahol a hegyekben.

Az utastérbe szerintünk kicsit több zaj szűrődik a kombiban, de ezt lehet hogy csak a forszírozott tempó miatt éreztük így. A német autópályákon gond nélkül utaztunk vele 200 körül. Talán csak a váltót cseréltük volna le DSG-re, bár a manuális is hibátlanul teljesített.

Motoradatok – 1.4 TSI 170 LE
Lökettérfogat1390
Hengerek/szelepekS4/16
Max. teljesítmény (kW[LE]/ford.)125(170)/6000 
Max. nyomaték (Nm/ford.)240/1500-4750
Menetteljesítmények
Gyorsulás (s, 0-100 km/h)8,5
Végsebesség (km/h)220
Fogyasztás
Város (l/100 km)9.7
Lakott területen kívül (l/100 km)6
Vegyes (l/100 km)7,3
CO2 kibocsátás (g/km)174

Kombi júniusban, új Golf 2009-ben

Júniusban meg is érkezik az új Golf Variant Magyarországra, talán az első példányok már valahol egy hajón

A csúcs TSI 220-at megy

A csúcs TSI 220-at megy

A csúcs TSI 220-at megy


hánykolódnak. Pontos árakról 2-3 hét múlva tudunk beszámolni, addig is a Jetta árlistáját érdemes nézegetni. Eladásokat tekintve itthon a kombi a Golf és a Golf Plus után csak a harmadik legnépszerűbb lesz, évi 1000 darab eladásával számol a Porsche Hungaria. 

Aki nem a kombira, hanem az új Golfra ácsingózik, annak kicsit még várnia kell. A 2008-ra tervezett bemutatót eltolták egy évvel, mivel a hatos túlságosan sportosra (Audisra) sikeredett, így felsőbb utasításra lágyítanak rajta.