Sorozatot indítottunk pár éve, amelynek célja az új autót vásárlók segítése a jobb alkupozíció megteremésében. Sokak számára újdonság, hogy a kereskedésekben kiírt listaárak rendszerint rugalmasak, pláne ha ügyesen versenyezteti őket a vevő. Ezekre mutattak be példákat korábbi cikkeink, amelyekből kiderült, hogy a vevők között kedvelt modelleket mennyiért lehet valójában megvásárolni a kiírt árakkal szemben.

– először 6 milliós Ford Focusok, Opel Astrák és VW Golfok árából faragtunk közel egymillió forintot,
– aztán 3,5 milliós Škoda Fabiák, Renault Cliók, Toyota Yarisok, és SEAT Ibizák árából 500-600 ezer forint körüli összegeket,
– majd 15 milliós 5-ös BMW-k, Audi A6-ok, és E-osztályos Mercik árából hasítottunk le 2,5 milliót.

Most az egyre népszerűbb szabaidő-autók között néztünk szét, őszinte kíváncsisággal indulva neki az árversenynek: vajon a vevők által szeretett, jól fogyó járművek árainál mennyire rugalmasak az értékesítők?

A statisztikák szerint nálunk is csökken a dízelek vásárlása, így az 1,6-os, benzines motorral szerelt, kézi váltós Nissan Qashqai, Hyundai Tucson, Ford Kuga és Kia Sportage került a célkeresztbe. A DataHouse 2017-es adatbázisa szerint a kompakt SUV-k mezőnyében ezt a négy modellt vették a leginkább idehaza. Igyekeztünk nagyjából azonos induló áras, hasonló felszereltségű autók árajánlatait versenyeztetni, és persze faragni belőlük, hogy minél közelebb jussunk a valódi vételárakhoz.

A módszer nem változott, ahogy a korábbi esetekben, úgy most is 4-4 kereskedésnek írtunk levelet márkánként, szokásunk szerint 2-2 fővárosi és vidéki helyre, azaz összesen 16 árajánlatkérést indítottunk útnak. Megírtuk, hogy mielőtt bemennénk a szalonba autót rendelni, konkrét összegről kérünk ajánlatot az általunk meghatározott felszereltségű SUV-ra. A beérkezett válaszok után újabb és újabb körökben próbáltuk – ahol ehhez partner volt a kereskedés – lejjebb vinni az árat.

Nézzük meg modellenként, hogy mire jutottunk a fotelből ülve, anélkül, hogy akár a telefont felemeltük volna!

Nissan Qashqai – 8,645 millió helyett 7,426 millió forint

Szereti a Nissan mondogatni, hogy a furcsa nevű termékének első generációs változatával ő teremtette meg 2006-ban a kategóriát. Ebbe most ne menjünk bele, kétségkívül rendkívül jól fogyó szabadidő-autó a Qashqai, nem túlzás, hogy viszonyítási pont az európai autópiacon, és Magyarországon is.

Lassan a második generációs változat is csereérett lesz, szokták mondani, soha jobb alkupozíciót, mint amit egy életciklusa vége felé járó népautó kínál. A Tekna felszereltségű, 6 sebességes kézi váltóval szerelt 1.2 DIG-T (115 lóerő) listaára 8,06 millió forint, amit 450 ezres nappabőrrel, és 135 ezer forintos indigókék metálfényezéssel papíron 8,645 millióért adnak.

Innen indult a verseny, és már az első körben nagyon hasonló árajánlatokat kaptam: mindenhol leírták, hogy 8,645 millió forint az ára, ám kedvezménnyel 7,7 millió és 7,426 millió közötti árakat küldtek. Mindenhol futtattam még kéréseket, leginkább a 170 ezer forint körüli forgalomba helyezés elengedését kértem. Egy helyen további 100 ezer, míg máshol további 150 ezer forint elengedéséről biztosítottak anélkül, hogy egy szót beszéltünk volna, nemhogy bementem volna a kereskedésbe.

Az értékesítők természetesen erre kértek, mondván, végső árról úgy lehet érdemben beszélni, és ebben teljesen igazuk is van. Ezt mi már nem léptük meg, és mivel a 100 és a 150 ezres kedvezmény nem az addigi legjobb árból ment le, így a levelezés győztese a 7,426 milliós ajánlat lett.

Azaz a szalon meglátogatásakor már 1,22 millió forintos kedvezményről lehetne egy valódi Qashqai-vevőnek indítani a beszélgetést.

Hyundai Tucson – 7,714 millió helyett 6,914 millió forint

Eddig nem említettem, de minden ajánlatkérésben leírtam előre, hogy egy összegben szeretném kifizetni az autót, nem akartam a hitelfelvételnél szokásos ügyeskedéseket belevenni a sztoriba. Valamint azt is megírtam, nem vagyok orvos, akiknek speciális kedvezményeket adnak általában a szalonok. Ennek ellenére egyikük – még a barátkozási fázisában a kapcsolatfelvételnek – számos más foglalkozás bedobásával próbált kedveskedni, és találni olyat, ami esetleg lehetőséget ad számára, hogy hivatalos engedményt adjon.

Gyógyszerész, mérnök, önkormányzat, köztisztviselő, kormánytisztviselő, orvos, fogorvos, állatorvos, ügyvéd, ügyész, bíró, diplomata, személyszállító vállalkozó (taxis), gépjármű-vezetői képzésben résztvevő oktató, újságíró, mozgássérült – íme, a listája, a felsoroltak kapásból jogosultak náluk kedvezményre.

Átkanyarodva a Tucsonra, kétéves, még facelift előtti, igazi slágertermékről beszélünk. 2016-os premierje után ez volt nálunk az egyik személyautó a piacon, amire a legtöbbet kellett várni. Ahogy Tucsonból, úgy a többi modellből sem volt sehol raktáron az általam kért sötétkék-metál fényezésű autó világos bőrbelsővel, pedig a szalonokban porosodó példányokra lehet igazán szimpatikus árat kapni. Az egyik Hyundai-értékesítő fel is kínált egy fehér autót textilbelsővel 7,2 millió helyett 6,4-ért, de mondtam, hogy maradjunk a kért változatnál. Mégis igaza volt: simán lehet, hogy valakinek megér ennyit lemondani a kiválasztott színről, kárpitról.

A Comfort felszereltségű Tucson 1.6 GDI 6,714 milliós alapára az általam kért extrákkal éppen egymillióval magasabb lett, azaz 7,714 milliós autóról adtak ajánlatokat a kereskedők. A metálfényezés 165 ezer forintba került, a navis csomag 400-ba, a bőrkárpitozás 350-be, plusz pár apróság. Mivel friss és fiatal autóról beszélünk, nem lepődtem meg, hogy a Nissanénál kisebb kedvezményt adtak a kereskedők. A győztes ajánlat 800 ezres engedmény után 6,914 millió forint lett, ehhez még ingyen egy 18 900 forintos szőnyeggarnitúrát, és egy 10 400 forintos „KRESZ-tartozékot” csaptak hozzá.

Kia Sportage – 8,579 millió helyett 7,885 millió

Fenti testvérével szinte egyidős, még szintén modellfrissítés előtt álló szabadidő-autó a Sportage. Ugyanaz a Peter Schreyer tervezte, aki a Tucsont is, ám a rengeteg közös alkatrész ellenére meglehetősen más kiállású jármű. Árban is kicsit máshonnan indult az alku, ami a cikkben szereplő SUV-k közül itt lett a legszerényebb.

Valahogy a Kia kereskedők egy része nem akarta azt az utat járni, amire a többi márkánál könnyebben rátértek kérésemre. Hiába írtam meg előre, hogy a személyes (telefonos) kapcsolatfelvétel előtt szeretném, ha konkrét árajánlatot küldenének, ezt a megkeresett négy szalonból csak kettőben fogadták el. Máshol is segítőkészek voltak, a leghosszabb levelet a 16 értékesítő közül például egy kiás hölgy írta, egészen részletesen felsorolva, hogy hány és hány oldalról közelítve tudnánk együtt számomra kedvező vételárat kikalkulálni, ám én ejtettem, aki – a kérés ellenére – nem küldött konkrét árajánlatot.

A két befutott ajánlat Ex Premium felszereltségű, 1.6 GDI motoros (132 lóerő) autóra 8,579 millió forintról indult, és a végül kedvezőbb 7,885 milliónál állt meg a levelezés végére. Nem rossz ez a 700 ezer forint sem, ám innen még biztosan lehetne jobb árat kerekíteni, ha az ember befárad a szalonba, megmutatja magát, és szóban egyeztet.

Ford Kuga – 8,21 millió helyett 6,625 millió forint

Nem biztos, hogy a Fordra fogadtam volna a cikk háttérmunkáinak elkezdése előtt, mint végső „győztesre”, ám végül a Kugára sikerült 1,585 milliós kedvezményt kapni anélkül, hogy felemelkedtem volna a fotelből. Az Európában 2013 óta kapható második generációs Kuga túl van már egy frissítésen, rég volt újdonság, valahol érthető a rugalmasság.

Az 1.5-ös EcoBoost motorral szerelt (120 lóerő), Business Technology felszereltségű szabadidő-autó listaára 7,345 millióról indul. A kért 18-as kerekek (235-ös gumikkal) 380 ezer forintot tettek ehhez hozzá, a Téli csomag nevű extra 140 ezer forintot, amiben a fűthető szélvédőtől a fűthető kormányig van pár hasznos dolog, a bőrkárpit pedig 345 ezret. Ez szintén nem csak huzat, speciálisabb, többféleképpen állítható üléseket is tartalmaz, de a lényeg, mindent egybe véve 8,21 millió forint volt a Kugánál az induló ár, ami 6,625 millióért elhozható lett volna.

Hangsúlyozom itt is: még csak nem is beszéltem telefonon senkivel, pusztán levélben kértem írásos árajánlatot a Ford esetében is négy szalonból.

Bárki bármilyen új autó vásárlása előtt áll, javaslom, írjon nyugodtan 5-6 helyre is, és kérjen konkrét összegeket, majd még egy-két újabb körben versenyeztesse meg őket. Egészen más árról indul majd a beszélgetés, amikor személyesen megjelenik az addigi kapcsolatok (és árak) alapján legszimpatikusabb kereskedésben.

Forrás: Vezess