Az új 3-as BMW - Hivatalosan

Az új hármas sorozat hivatalosan 2005 tavaszán, a Genfi Autószalonon mutatkozik be 3 benzinessel és egy dízelmotorral. A 330i csúcsmodell soros, hathengeres motorja 27 lóerővel megizmosodva, 258 lóerős, 300 newtonméteres maximális nyomatékkal. A súlycsökkentés érdekében a motorban számos eddigi alumínium alkatrész magnéziumból készült.

Itt újnak számít Valvetronic rendszer, amit folyamatosan változó szelepvezérlésű kettős-VANOS szelepvezérlési rendszerrel kombináltak. A Valvetronic szelepvezérlés a szelep lökethosszának állításával változtatja a motorba bejutó levegő mennyiségét, nem pedig fojtószeleppel.

Ezáltal elkerülhetők a nem teljesen nyitott fojtószelep által okozott szívási veszteségek, mivel a fojtószelep csak padlógáznál nyit ki teljesen.

A 330i végsebességét a BMW 250-ben korlátozta, a 100-as tempót pedig 6,3 másodperc alatt éri el. Átlagfogyasztására 8,7 litert ad meg a bajor gyártó. A 2,5 literes motor 218 lóerős, maximális nyomatéka 250 newtonméter.

150 lóerős és ezúttal négyhengeres a 320i, de most valóban kétliteres. 200 newtonméteres nyomatéka 9 másodperc alatt segíti 100 km/órára az autót. Az egyke dízelmotor sem szűkölködik dinamizmusban, 163 lóerő, és 340 newtonméter jellemzi. 5,7 literes átlagfogyasztást tud a 320d, végsebessége 225 km/óra, gyorsulása 8,3 másodperc 100 km/órára. Mindegyik motor gombnyomásra indul az E90-esben, és szériában hatfokozatú váltóhoz kapcsolódik.

A hathengeres modellekhez választható az eddig csak magasabb kategóriában létező aktív kormányzás is. A sportosság és a kényelem közötti egyensúlyt az újonnan kifejlesztett kétcsuklós első és az ötlengőkaros hátsó futómű biztosítja.

Jelentős méretnövekedésen ment keresztül az E60 elődjéhez képest. A tengelytáv 3,5 centivel nőtt, az autó 45 milliméterrel hosszabb, 78-cal szélesebb és 6-tal magasabb lett. Oldalütközési tesztekben minden idők legjobb eredményét várja a BMW az új hármastól.

Az E90 designjáért ismét a hetessel híressé-hírhedtté vált Chris Bangle és csapata felelős, viszont itt már jóval visszafogott stílusban dolgoztak. Rendelhető kanyarkövető bi-xenon fényszóró, hátul széria a fékezés intenzitásától függően kétféle erősséggel felvillanó hátsó féklámpa.

Belül a komfort és sportosság sem megy a másik rovására, és tökéletes ergonómiát is ígérnek. A létfontosságú funkciók, mint a klíma és a rádióvezérlés külön gombokról működik, a többi az i-Drive rendszer menüjéből történik.

Kulcs nélkül nyitható és indítható az új hármas, az információs és szórakoztató elektronika a magasabb sorszámú modellekből való. Külön kiemeli a BMW, hogy a korábbinál jóval gyorsabban melegíthető fel, vagy hűthető le az utastér, ami tovább növeli a komfortérzetet.

Most már biztos, hogy a bemutató a korábban tervezett időpontban, a Genfi Autószalonon lesz, jövő márciusban.