Lotec SL – mint az SLR 1

Lotec SL - mint az SLR

A Mercedes jelenlegi csúcsjárműve, a McLaren SLR különleges orrkiképzéssel készül, amit átmentettek a SLK-ra is. Vannak azonban olyan SL tulajdonosok, akik szintén szeretnék autójukban az SLR-t viszontlátni, legalábbis az előttük haladó tükréből.

Ezt most már könnyedén megtehetik, hiszen a Lotec, amely korábban a Ferrari átalakításaival és a Sirius névre keresztelt autójával szerzett nevet, segít ebben. Az átalakításhoz új hűtőmaszkot, valamint motorháztetőt készítenek, és máris kész az átverés.

Azért, hogy az élmény se legyen sokkal kisebb, a motortérben is szétnéztek és javítottak az 5439 köbcentis AMG motoron, ami nem csak az SL-t, de az SLR-t is mozgatja. Az eredeti 500 lóerő helyett immár 605 lóerő mozgatja az 1,8 tonnás roadstert. Ez ugyan kevesebb az SLR 626 lóerős teljesítményénél, de a Lotec motorja nyomatékban veri a csúcs Mercit. Előbbi 800, utóbbi 780 newtonmétert tud.

Nem csak a motorvezérlés átalakításával érték el a nagyobb teljesítményt, hanem kicserélték a vezérműtengelyt, a kompresszor kuplungját, a kipufogórendszert. Módosították a fojtószelepet és optimalizálták a működését.

A jobb nyomatékátvitel érdekében szénszálas elemekkel erősítették meg a hajtásláncot, sperrdiffit építettek be, és módosítottak a váltóvezérlés programján is. Mindez biztosítja, hogy a nagyobb nyomaték ellenére az autó továbbra is a korábbi megbízhatósággal üzemeljen.

Nem csak a karosszérián változtatattak, de kicserélték a felniket is. A 20 colos felnikre elöl 255/30-as, hátul 305/25-ös gumik kerültek. Gyorsulásában nem tudja felvenni az SLR-rel a versenyt a Lotec SL, hiszen előbbi 3,8 másodperc alatt éri el a 100 km/h-t, míg a tuningolt Mercinek ehhez 4,5 másodperc kell. Végsebességében azonban jobb nála, habár csak egyetlen hajszállal. A Lotec csoda 335 km/h-val is képes száguldani.