Hummer 589 lóerővel 1

Hummer 589 lóerővel

Azért ez durva: 26 colos kerekek, 589 lóerő, 780 Nm. A Geiger a gyárilag sem gyenge, 325 lóerős Hummer H2 tuningolásának fogott neki nagy elánnal. A megrendelésre gyártott tuning terepjáró talán az olajban gazdag arab országokban válhat népszerűvé.

Ahol a Geigercars Hummer H2 megjelenik, ott szinte fű sem terem. A Vortec V8-as motorból kompresszor sajtolja ki a közel 600 lóerős teljesítményt. A feltöltő bedobása mellett a Geigercars szakemberei kicserélték a kipufogórendszert, sportkatalizátorokat vetettek be, átdolgozták a hengerfejet, új a vezérműtengely és erősebb a szelepmozgatás.

A nagy vas 8,2 másodperc alatt gyorsul százra, végsebessége 225km/óra a négyfokozatú automata váltó ellenére, ami nem javítja a menetteljesítményeket. Igaz, kézi váltó és kuplung nehezen viselné a 780 Nm-es nyomatékot. Az állandó összkerék-hajtás a zárható középső és az önzáró első-hátsó difivel megmaradt.

Ez a tempó a három tonnás súllyal irtózatos terhelést ró a gumiabroncsokra. A megvadított monstrum 10×26 colos kerekeken áll, 305/30-as sport gumiabroncsokkal. A tuning során 105 milliméteres ültetés várt az amerikai terepjáróra.

A kolosszus megállításához AP Racing fékrendszert választott a tuningoló. A Hummerben hatdugattyús fékek és 355 milliméter átmérőjű féktárcsák lassítják az autót.

Néhány szót a költségekről. A felni-gumi garnitúra 18 900 euróba (4,75 millió forint) kerül, a motortuning ára 25 900 euró (átszámítva 6,5 millió forint), a légrugózás alapáron jár. Az autó listaárát és a többi tételt összeadva a Geigercars H2-es Hummerje 144 092 euróért (36,3 millió forint) kapható. Még szerencse, hogy ebben benne van a németországi, 16 százalékos értéktöbbletadó.