Lexus SC 430 Pace Car

Az autógyárak marketingesei mindent megtesznek azért, hogy autójukat minél jobban népszerűsítsék. Egyre jobban felhasználják a törésteszteken elért remek eredményeket reklámcélokra, de továbbra is rendkívül fontosnak minősül, hogy az autósportokon keresztül üzenjenek a vásárlóknak. Ez nem csak azt jeleni, hogy versenyautóval kell bizonyítania, hanem az előfutó (raliban) vagy a felvezető illetve biztonsági autók (Safety Car) rendelkezésre bocsátása is nagy reklámértéket jelent. A Forma-1-ben jelenleg egyeduralkodó a Mercedes illetve az AMG, ám a tengerentúlon több márka is verseng a jogokért. Az Egyesült Államokban hol Chevrolet Corvette, hol Dodge Viper halad a versenyautók előtt, de láthatunk más típusokat is, akár Honda NSX-t is.

A Toyota ilyen jellegű részvétele az autósportban sem új keletű, már 1975-ben egy Celica volt a felvezető autó a Long Beach-i versenypályán. Mióta pedig Lexus márkájával a Toyota az Egyesült Államokban is kivívta létjogosultságát, szinte “kötelessége” hasonló feladatok ellátása.

A tavaly nyáron bemutatott SC430 már a negyedik felvezető autója lesz a Lexusnak. Először 1992-ben egy SC400-as Coupe látott el hasonló feladatot, amelyet 1997-ben egy GS400-as követett. 2001 októberében Kaliforniában debütált az IS300-as átalakított változata.

Az új speciális Lexus SC 430-as a Forma-1 amerikai megfelelőjében, a Cart-ban teljesít majd szolgálatot. Az autót a US MTC, a cég amerikai autóversenyekért felelős műszaki központja készítette. Köszönhetően az eltérő környezetvédelmi előírásoknak az SC430 is többféle teljesítménnyel készül. Mindkét erőforrás 4,3 literes, V elrendezésű nyolchengeres, hengerenként négy szeleppel. A felvezető autó alapját a gyengébb 285 lóerős változat adta.
Új gyorsabb légáteresztésű kipufogót terveztek az MTC mérnökei az autóhoz, amelynek köszönhetően javult a motor rugalmassága és nőtt a teljesítménye. Megfelelően a feladat jellegének, a versenyautókéhoz hasonló puritán, krómvégektől mentes kivitelben gyártották le a kipufogót. Az egész rendszer rozsdamentes acélból készült, amelynek két öblös végén keresztül jóval sportosabban zenél a V8-as erőforrás. Kissé átfésülték a motorvezérlést is, így sikerült még 27 lóerővel gazdagítani az amúgy sem kis létszámú ménest. 5600-as fordulatszámnál jelentkezik a motor 312 lóerős maximális teljesítménye.

Jó hatással voltak a módosítások a motor forgatónyomatékára is, ami az eredeti 419 helyett 450 newtonméter lett és már 3400-nál rendelkezésre áll, az eredeti 3500-as fordulat helyett. A nagyobb teljesítmény elérésében segítette a tervezőket az a tudat is, hogy az autó nem hagyományos, hanem 100-as oktánszámú benzinnel üzemel.

Nem feleltek meg az utcai használatra fejlesztett futómű paraméterei a versenypályára tervezett autónak, ezért annak egyes elemeit kicserélték. A versenysportból származó Eibach rugóknak köszönhetően szinte teljesen megszűnt a karosszéria dőlése. Azért, hogy az SC kerekei minden esetben megfelelő kapcsolatban legyenek a pályával, a Bilstein cég lengéscsillapítói felelnek, amelyeket szintén nem az utcai autóhoz fejlesztettek ki.

A nagyobb kanyarsebességről és a jobb útfogásról új, szélesebb és alacsonyabb oldalfalú gumik gondoskodnak. A kerekek kiválasztásakor nem kötötte meg semmi – a hagyományos autóknál jelentkező igény – a mérnökök kezét, maximálisan a versenysport igényeihez igazíthatták autójukat. Ennek megfelelően előre 18 míg hátra 19 colos többrészes SSR könnyűfém felniket szereltek. Ezeken elöl 265/38 R18-as, míg hátul 275/35 R19-es Bridgestone Potenza abroncsok feszülnek. Az autóban ülők biztonsága érdekében beépítésre került egy nagy szilárdságú bukókeret is. Emellett az eredeti hárompontos helyett immár négypontos biztonsági övek rögzítik a vezetőt és utasát az ülésekbe.

Külső megjelenésében sem marad eredeti az MTC által átalakított Lexus SC 430. Mind az első, mind a hátsó lökhárító kis kiegészítő spoilerekkel bővült, amelyek sportosabbnak mutatják az autót. Ennél jóval feltűnőbb az autó különleges kétszínű, ezüst-lila fényezése, amelyet a nálunk ismert PPG szakemberei készítettek. A karosszérián látható feliratokért, grafikákért pedig a Molly Design a felelős. A belsőtér színvilága követi a külsőét, lila színben pompázik szinte az összes elem. A váltókar és a kormány továbbra is faborítású. Bár ebben az autóban is a Mark Levinson nevével fémjelzett hifi van, valószínűleg ezt ritkán fogják igénybe venni.

Nem csak az USA-ban lesz látható ez a különlegesen átalakított SC430-as, szeptember 14-én ugyanis Angliába érkezik a mezőny a Rockingham versenypályára, ahol természetesen ez a Lexus fog az élen haladni.