Újabb hipersportautó fenekedik a Bugatti Chiron koronájára. Menetteljesítményei alapján a Milan RED nem is esélytelen induló. Hibridhajtásról szó sincs, az erő forrása csak a benzin.

Ausztriában készülhet a hipersportautók új sarja, amely valódi fotók helyett grafikának tűnő képeken látható. Az majd elválik, hogy állócsillag lesz-e a sportkocsigyártás egén vagy pár példány és pillanat után kihuny, de az autó technikája mindent megad, ami ebben a ligában elvárható.

V8, négy turbó, 6,1 mp 200-ig

Hengerből nyolc van, V elrendezésben. Az égéstereket négy turbófeltöltő tömi tele levegővel, amihez már csak gönci hordónyi benzint kell adagolni és előáll az 1325 lóerő és az 1400 Nm nyomatékmaximum, amivel két nyomorult hátsó guminak kell megküzdenie. Előbbi 7000, utóbbi 6000-es percenkénti fordulatszámon mérhető. A négykerék-hajtású Bugatti Chiron motorja W16 hengeres, 1500 lóerős és 1600 Nm nyomatékot ad le. Felfoghatatlan számok mindkét oldalon.

Lenyomnád a Bugattit, féláron? 1

Felszállási sebesség lehetne a 400 km/óra feletti tempó, amit a Milan Automotive ígér, de a szárny és a diffúzor a földön tartja az autót

A Milan RED kilövése álló helyzetből 100 kilométer/órás sebességre 2,47, 200-ra 5,46, 300-ra pedig 9,98 másodpercig tart. Ha egy autó 200-on van 10 másodpercen belül, attól autóbuziként már párás a szemünk, ez pedig 300-zal vágtat, legalábbis a gyár adatai szerint, mert független mérést nem találtunk róla.

A Bugatti Chiron eredményei is káprázatosak, de nem ennyire: 2,4 másodperc alatt képes elérni a 100 km/órás sebességet, 200-ra 6,1 másodperc alatt, 300-ra 13,1, 400 km/órára 32,6 másodperc alatt gyorsul fel. A Milan RED végsebességét nem cizellálja a gyártó, annyit mond, hogy 400 kilométer/óra feletti. A Chironé alapesetben 380, egyébként 420 kilométer/órában limitált a második kulcs, a Speed Key használatával és kellően kiegyensúlyozott kerekekkel.

Beszédes: glide, hunt, attack

A Milan RED nevű osztrák sportautóban hosszirányban beépített középmotorként tombol a négyturbós V8, a sebességváltó hétfokozatú, duplakuplungos és az üzemmódok neve is beszédes: Glide, Hunt, Attack, azaz siklás, vadászat és támadás, ami az autó nevét ihlető vércsére utal.

Lenyomnád a Bugattit, féláron? 2

Egy Ausztriában honos ragadozó madárról, a vörös lábú vércséről, a sólyomfélék egyikéről kapta a nevét. Latin neve falco vespertinus

A karosszéria borítása szénszálerősítésű műanyag, a váz szintén, mi másból is volna. A túlélést a szénszálas struktúrán kívül brutális diffúzor segíti, ami az útra szívja az autót. A fékeket a Brembo szállítja, a féktárcsák mind a négy keréknél szénszálerősítésű kerámiából készültek az extrém hőterhelés elviselésére, az első tárcsák átmérője 390, a hátsóké 380 mm, a fix féknyergek elöl hat-, hátul négydugattyúsak. A futómű sem préselt lemezből készül: a kerékagy anyaga titán, a lengőkarok pedig szénszálas műanyagból vannak, ami erősen egyedi még a szupersportautók világában is. Az autó mindössze 1300 kilót nyom, de azt nem tudjuk, hogy ez az adat a száraz súly, folyadékok nélkül vagy a menetkész tömeg.

Nem lesz könnyű vele lazán kilógatni a fukszot a lányok stírölése közben, mert a hasmagasság mindössze 9 centiméter. A beépített emelőrendszer ezen átmenetileg segíteni tud, 13,5 centire emelve a Milan Red hasát a földtől.

660 millió: szinte a turiból

Persze egy autó a lélegzetelállító menetteljesítményektől önmagában még nem lesz konkurense egy hasonlóan lélegzetelállítóan gyors autónak, amely a mágikus Bugatti szót hordozza nevében. Legendát építeni nem lehet lóerőkből, a varázslathoz versenysikerek, tragédiák és hosszú évtizedek kellenek.

Lenyomnád a Bugattit, féláron? 3

99 példány készülhet belőle, az osztrák Auto Revue szerint 18 már elkelt. A neves AVL intézet fejlesztette a 6,2 literes, négyturbós és nyolchengeres motort

Nem beszélve arról, hogy a Chiron csak a kaliforniai forróságban négy és fél hetes hőségteszten esett át, 35 000 kilométert megtéve. De valahol el kell indulni és ha az autó kétmillió eurós (kb. 660 millió Ft) árát nézzük, ez szinte Hofer-árszint a négymillió eurós Bugatti Chironhoz képest. Az pedig, ha az átlagosan négy házzal, egy jachttal és 42 autóval rendelkező átlag Bugatti-tulajt legyorsulja, alighanem megfizethetetlen.