A változás, amely 2019. folyamán a szerződések évfordulójától lép hatályba, az autósok szempontjából adósemleges – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).

A közlemény szerint a biztosítási adót az eddigiekkel ellentétben nem a díjon felül, hanem a díj részeként kell megfizetni. A kgfb-vel összefüggő adóeljárási feladatokat pedig a jövőben is a biztosítók látják el.

A folyamatban lévő szerződéseket a törvény nem érinti, a változás csak 2019. január elsejétől esedékes, és a már meglévő biztosítási szerződésekre csak az évfordulót követően alkalmazandó. Példaként említették, hogy ha valaki idén december 30-án vásárolja meg gépjárművét és még aznap megköti a kgfb-szerződését, akkor az adott vásárló jövőre egész évben a jelenleg is érvényben lévő szabályok szerint fizeti majd az adót.

Az eredeti javaslathoz képest a nagyobb gépjárművek tulajdonosai számára kedvező változás, hogy az adó mértéke nem haladhatja meg a napi 83 forintot. A kieső baleseti adó helyébe lépő biztosítási adó a törvény indoklása szerint a költségvetés szempontjából adósemleges, nem jár sem bevételi többlettel, de nem is esik el forrásoktól a büdzsé.

A Mabisz arra számít, hogy ha az egyéb feltételek nem változnak, mint például az egyéni bonus-malus besorolás, akkor az autósok terhei alapvetően nem változnak. Ugyanakkor megjegyezték, társaságonként eltérő hatással lehet a kárhányadra az alkatrész- és szervizdíjak, valamint a munkaerőköltségek további emelkedése.

A szövetség tavaly őszi adatai szerint a segédmotoros kerékpárok nélkül számított, 4,7 millió magyarországi gépjármű 98,2 százaléka rendelkezett kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással.

A több mint 86 ezer kgfb nélküli gépjármű tulajdonosa azt kockáztatja, hogy a díjjal nem fedezett időszakra a törvény rendelkezései értelmében fedezetlenségi díjat kell fizetni. Az ebben az időszakban okozott kárt pedig a Mabisznál vezetett Kártalanítási Számla megfizeti, de azt vissza kell követelnie a károkozótól.

A fedezetlenségi díj felszámítását 2010. január 1. óta törvény írja elő, mértéke napi díjszámítással történik, amely személygépkocsiknál a gépjárművek teljesítményétől függően 300-800 forint naponta. Nagyobb tehergépjárműveknél, vontatóknál pedig elérheti a napi 2100-2600 forintot is.

Forrás: MTI
Kapcsolódó címkék: kgfb kötelező biztosítás