A Porsche eleve leemelhető tetővel gyártja hibrid sportautóját, így amióta felreppent a hír, hogy a Ferrari fedetlen kivitelben is elkészítené a LaFerrarit, azon ment a spekuláció, hogy vajon a hibrid szupertrió harmadik tagja, a McLaren P1 is ledobja-e tetejét. 

A választ most megkaptuk: nem. No nem piaci megfontolás áll a döntés mögött, hiszen a roadster bizonyára hatalmas piaci siker volna. 
Arról van szó, hogy a tető a szénszálas váz szerves részét alkotja; többet között ebben alakították ki azt a nélkülözhetetlen torkolatot, amely a motort táplálja levegővel. Ahhoz tehát, hogy kabriót készítsenek a P1-esből, nem csak a vázszerkezetet kell alapjaiban átalakítani, hanem az erőforrás hangolását is módosítani volna szükséges. 
A hibrid P1 minden idők legfürgébb (de nem a legnagyobb végsebességű ? ezt a címet megőrizte magának az F1) McLarenje. A 3,8 literes, ikerturbós V8-as és a villanymotor összteljesítménye 916 LE, a maximális kombinált forgatónyomaték 978 Nm. Az autó álló helyzetből 2,8 mp alatt gyorsul 100-ra, és 2,9 mp (30 méter) alatt áll meg onnan; a végsebességet 350 km/órában korlátozták.