A jövő évre számos újdonságot vezet be a Koenigsegg az Agerához. Módosított futómű, széria menetstabilizáló, több leszrítóerőt generáló oldallemezek, de a legfontosabb, hogy az 5,0 literes V8-as motor fordulatszám-szabályzóját 7250-es fordulatról 7500-ra emelték. Ennek hatására 940-ről 960 lóerőre nőtt a turbómotor teljesítménye 98-as oktánszámú benzin használatával, míg bioetanollal 1115 helyett 1140-et teljesít.


Ám úgy hírlik, ez is kevés az egyik megrendelőnek, állítólag a svéd cégnél épül egy 1400 lóerős változat. Az egyetlen kiszivárgott fotó tanulsága szerint azonban a motor mellett az autó többi része is egyedi kialakítású lesz.  

Feltűnik a Koenigsegg egyik 2013-as újdonsága, az egyetlen darabból készülő karbon felni, de emellett más modellen eddig nem látott orrspoiler, illetve nagyméretű hátsó szárny is része az optikai csomagnak. A kivehető targatetőre ennél a változatnál a versenyautóknál szokásos szívócső kerül, amely vélhetően a teljesítményfokozás egyik alapeleme.

Az FFF néven futó egyedi Agera minden bizonnyal borzasztó összegtől szabadítja meg a tulajdonost. Úgy tudni, az Agera ára, 1,5 millió dollár (325 millió forint), az Agera R-ért további 211 000 dollárt kell fizetni. De az egyedi igények drasztikusan emelik az árat. Nem lenne meglepő, hogy akár 2,5 milliót is elkérne Christian von Koenigsegg az autóért. Ám ez csak a svéd autógyártónak befolyó összeg, hiszen Kínában az ilyen értékű autókra 100% vámot vet ki az állam, így már mindjárt ötmillióról (1 milliárd forint) beszélünk.

Csak becsülni lehet, mit tudhat az Agera FFF, de ha csak a normál Agera 0-300 km/ó 14,53 másodperces idejét hozza, akkor is kevés ellenfele akad, de vélhetően a pluszteljesítménytől még gyorsabb a kocsi. A 440 km/órás elméleti végsebesség valószínűleg nem változik.