Már nyolc éve, hogy a második generációs Škoda Octavia megjelent, időszerű a modellváltás. A cseh márka fejlesztői gőzerővel tesztelik a modellt, többek között a Nürburgringen is, ahol az itt látható kémfotók is készültek.    


Bár a nonfiguratív mintás álcázás jól takarja az íveket, azért annyi megállapítható, hogy az autó sziluettje marad, a részletmegoldások pedig a Rapiddal bevezetett formákat követik. Továbbra is ötajtós szedánként, illetve kombiként készül majd az Octavia. Nem elképzelhetetlen, hogy az ötajtóson feltűnik a Superbnél használt dupla ajtó, azaz, hogy külön nyitható csak a hátsó szélvédő mögötti fém rész, illetve komplett csomagtérajtó is.

Az autó VW Golf, Audi A3, SEAT Leon modelleket követve a Volkswagen konszern új moduláris padlólemezére épül, ami nemcsak költségmegtakarítást, de súlycsökkentést is eredményez. A Rapid érkezésével a harmadik generációs Octavia “feljebb lép”, egyfelől jelentősen javul az utastér minősége, ugyanakkor a helykínálat is. Várhatóan nagyjából 10-13 centivel hosszabb lesz az új modell karosszériája, még kényelmesebb utasteret kínálva, miközben a csomagtartó 10 literes bővülést követően 570 literes lehet.

Bár látszólag alig változik a motorpaletta, a legtöbb motor a vadiúj padlólemez miatt csak nevében hasonlít elődjére. Az alapmotor 1,2 TSI lesz 85 lóerővel, de a motor 105 lóerős változatban is készül. Az 1,4-es turbós 122 és 140 lóerő teljesítménnyel választható. Dízelből az 1,6-os 105, a 2,0 literes kivitel 150 lóerőt teljesít.


Később persze készül sportos RS variáns, egyedi spoilerekkel, feszesebb futóművel stb., ebben a 2.0 TDI 180 lóerő teljesítményű változatát vetik be, 2,0 literes turbós benzinmotorral pedig 220 lóerős lesz. Ezúttal sem marad el a Greenline modell, így a legtakarékosabb Octavia 1,6-os dízellel 3,5 liter körüli fogyasztást produkálhat a szabvány cikluson.

Az öt- és hatfokozatú manuális sebességváltók helyett hat-, illetve hétfokozatú duplakuplungos automata kérhető felárért, míg az elsőkerék-hajtás mellett 4×4-es is szerepel lehetőségként.

Az új Octavia várhatóan igyekszik majd a vezetőtámogató rendszerekben is előrelépni, így sávtartó rendszer, távolságtartó tempomat is elképzelhető, ahogy az automatikus parkolási asszisztens is.

A harmadik generációs Škoda Octavia nagy valószínűséggel márciusban, a Genfi Autószalonon mutatkozik be, a forgalmazása pedig azt követően kezdődik meg. Az RS, a Scout és Greenline csomagok 2014-ben csatlakozhatnak a kínálathoz.