Felfüggesztették a Milánó városközpontjában januárban bevezetett dugódíjat, amely ellen egy parkolóház fordult a közigazgatási bírósághoz. Csütörtöktől ismét ingyen be lehet hajtani Milánó központjába, az úgynevezett C övezetbe. A szabálytalan autókat eddig ellenőrző utcai kamerákat ki is kapcsolták.

A dugódíjat Giuliano Pisapia polgármester vezette milánói önkormányzat függesztette fel a közigazgatási legfelsőbb bíróság ítélete nyomán. A bírósághoz a Mediolanum Parking, a Milánó központjában levő többemeletes parkolóház üzemeltetője fordult, azt panaszolva, hogy a dugódíj miatt visszaesett autósforgalom jelentős anyagi veszteséget okozott neki. A közigazgatási bíróság első fokon elutasította a panaszt, a fellebbviteli bíróság azonban hely adott a parkolóház kérelmének. Milánó önkormányzata szintén fellebbez, de a jogi vita hónapokig eltarthat, az olasz sajtó szerint a dugódíj legalább októberig függőben marad.   

A környezetvédők elképesztőnek nevezték a bíróság döntését. Milánói autósok és kereskedők egy része viszont megelégedéssel nyilatkozott a forgalomkorlátozás felfüggesztéséről. “A magánérdek kerekedett felül a közösségi előnyökkel szemben” – fogalmazott Pierfrancesco Maran, Milánó közlekedési tanácsosa.

A fél éve működő dugódíj behajtásonként 5 euró volt. A városháza adatai szerint egy év alatt 30 millió euró bevételt jelentett volna és január óta már 34 százalékkal csökkentette az autósforgalmat.

Sárközy Júlia, MTI