Újabb szakágban mutathatja meg nem mindennapi képességeit Sebastien Loeb. A nyolcszoros világbajnok rajthoz áll a Global Rallycross Championship legnevesebb állomásán, az X Gamesen. A június 28. és július 1. között zajló Los Angeles-i versenyen ugyan számos neves amerikai versenyző indul, de a legnagyobb ellenfele korábbi kétszeres rali-világbajnok lesz, aki idén a sorozat összes futamán indul és az eddigi két futamot megnyerte.

Loeböt már 2008 óta szerette volna a Red Bull átcsábítani a tengerentúlra, hogy megmérkőzzön ottani támogatottjukkal, Travis Pastranával, aki ugyan elsősorban motokrossz versenyző, de de autóban is otthon van.


“Imádom a versenyzést és mindig érdekel új kategóriák kipróbálása” – mondta a nyolcszoros világbajnok. “Egy héttel azután, hogy az Új-Zéland rali befejeződik, Los Angelesben leszek, hogy megfeleljek Travis kihívásának. A ralikrossz itt Európában csak néhány látványos versenyt nyújt, az amerikai változat extrémebbnek tűnik. Szóval nem kellett kétszer kérni, amikor lehetőség adódott, hogy versenyezzek olyan pilóták ellen, mint Marcus Grönholm.”

Sebastien Loeb egy a raliautójához külsőleg hasonló járgánnyal indul. A Hansen Motorsport által épített Citroën DS3 XL (az X Games és Loeb nevének kezdőbetűiből) azonban kasztni alatt egész más. Természetesen a Citroën Racing is kezelésbe vette az autót, hiszen győzni mennek az X Gamesre.

A karosszéria mellett a futómű is hasonló a WRC-nél használthoz, de hajtáslánc egész más. Míg a WRC-ben 1,6-os turbómotort használnak, addig a DS3 XL-ben 2,0 literes turbómotort találunk, amely 545 lóerőt és 800 Nm-t produkál. “A gyorsulása nincs messze a Forma-1-es autókétól, nulláról 100 km/órára 2,4 másodperc alatt ér el” – árulta el Cyrille Jourdan a Citroën Racing vezető mérnöke.

Hátul egy hatalmas nyílás látható a DS3 XL csomagtérajtaján, ezen a modellen ugyanis ott lapul a hűtő, a jobb súlyelosztás érdekében, erre ugyanis nagy szükség van a rajtoknál, ami az ilyen versenyek legkritikusabb része.

Loeb már tesztelte a kocsit, hogy felkészüljön az X Gamesre, ahol vegyes talajon (murván és aszfalton) száguldanak majd és pályán szerepel egy 20 méteres ugrató is.

Hansen féle DS3-asok és C4-esek akcióban:

Ez vár Loebre – Grönholm oktat Amerikában