Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár az átadáson elmondott köszöntőbeszédében kifejtette: a Katalin híd hivatalos forgalomba helyezésével 68 év után kelhetnek át a határfolyón Pösténypusztánál újból kerülő nélkül az utazók. A híd megnyitását tavaly júniusra tervezték eredetileg, de már az építkezés indulása is megcsúszott, később pedig számos kivitelezési késés hátráltatta az átadást.


View Larger Map

A közel 76 méter hosszú híd és az összesen több mint két kilométernyi kapcsolódó útszakaszok (Szécsény-Ipolytarnóc összekötő út és Bušince-Kiarov közötti út) teljes kivitelezési költsége mintegy 3 millió euró volt. A híd névadója a 2011-ben elhunyt Molnár Katalin, az Ipoly-hidak Újjáépítéséért Polgári Társulás egykori elnöke.

Az Új Széchenyi Terv forrásaiból az eddig megépített kettő (a pösténypusztai és a korábban átadott ráróspusztai) mellett másik két átkelő előkészítése van folyamatban. A folytatást az Ipoly Pest-megyei szakaszán Ipolydamásd és Helemba, Vámosmikola és Ipolypásztó között tervezik. A két beruházás esetében jelenleg a tervek készítése és a hatósági engedélyezés zajlik.

A múlt század első évtizedeiben még 47 híd kötötte össze a keskeny Ipoly folyó két partját. A Budapest – Kassa régi 2. sz. útvonal több helyen keresztezte az Ipoly folyót, többek között Pösténypuszta – Pető körzetében is. 1894-ben a régi, de rendkívül jó kihasználtságú faszerkezetű hidat acélhíddal helyettesítették. 1944-ben felrobbantották a híd jobb oldali részét, évtizedekre elvágva egymástól a folyó két oldalán élőket.

A beruházás az Új Széchenyi Terv részeként a Magyarország – Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében, az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.