Sikeresen befejezte az első, több járműből álló konvoj tesztelését a Volvo, a SARTRE (Safe Road Trains for the Environment, azaz Biztonságos közúti szerelvények a környezetvédelemért) projekt keretében.


A járműkonvojban egy profi sofőr által irányított vezető jármű fizikai összeköttetés nélkül vontat több, mögötte haladó autót. Minden egyes kocsi méri az előtte haladó sebességét, haladási irányát, valamint a kettőjük közötti távolságot, és saját sebességét ennek megfelelően szabályozza. Minden jármű teljesen független, és bármikor elhagyhatja a konvojt. Azonban miután csatlakozott a konvojhoz, a sofőr nyugodtan pihenhet, és nem kell a vezetéssel foglalkoznia, miközben a konvoj a célja felé halad.

A tesztflotta egy felvezető teherautóból és az azt követő, teljesen automatikusan haladó három autóból állt, amelyek elérték 90 km/órás sebességet, miközben a járművek legfeljebb 6 méteres távolságban követték egymást.

A Volvo közlése szerint a közúti szerelvények elősegítik a biztonságosabb közlekedést, mivel a járműkonvojokat hivatásos sofőr vezeti, például egy teherautóban, és a járművek közötti reakcióidők sokkal gyorsabbak. A környezetszennyezés csökken, hiszen az autók szorosan követik egymást, kihasználva a kisebb légellenállásból fakadó előnyöket. A várakozások szerint az energia-megtakarítás akár a 20 százalékot is elérheti. Emellett az utak kapacitása is jobban kihasználhatóvá válik.

A technológia használói számára különösen nagy vonzerőt jelent majd, hogy nem csak könnyebben, kiszámíthatóbban és takarékosabban juthatnak el a céljukhoz, hanem jelentősen több szabadidejük marad. Utazás közben olvashatnak, internetezhetnek, ehetnek, vagy nyugodtan telefonálhatnak. A SARTRE projekt hivatalosan 2009 szeptemberében indult és három évig tart majd.

“A cél az, hogy a teljes közúti szerelvény készen álljon 2012 őszére. Addigra négy jármű fogja követni a felvezető járművet 90 km/órás sebességgel”- mondta Erik Coelingh, a Volvo Car Corporation műszaki projektekért felelős vezetője.