Játékos promócióval indítja be az új A-osztály kampányát a Mercedes-Benz. Az érdeklődőknek az utcán közlekedő prototípusokon, az újságokban, illetve az interneten kell megtalálniuk az úgynevezett QR-kódokat (Quick Response code). Az okostelefonnal kiolvasható kétdimenziós kód pedig további információkat rejt.

Számunkra azonban érdekesebb, hogy a programhoz készült egy reklám film is, amelyben feltűnik az autó. Bár álcázva van, az alapvető formáit megsejthetjük. Ugyanakkor arra is jók a képek, hogy megbizonyosodjunk róla, hogy a 2011 májusában az európai szabadalmi hivatalból kiszivárgott képek valóban az új A-osztályt mutatják.

Az új A-osztály a többek között Kecskeméten is készülő B-osztály testvére. Készül belőle ötajtós ferdehátú, illetve négyajtós szedán. Várhatóan az utóbbi, CLC néven készül majd Kecskeméten. Az új Mercedes-Benz A-osztály várhatóan a márciusban, a Genfi Autószalonon mutatkozik be.