A Peugeot kivonul, de 2012-re sem marad ellenfél nélkül az Audi Le Mans-ban. A Toyota ugyanis részt vesz a 24 órás viadalon egy új fejlesztésű prototípus géppel.  Az LMP1-es modellt a Paul Ricard versenypályán sikerült lefotóznia valakinek.


Az autó a szabályoknak megfelelően zárt fülkével készül és feltűnik rajta a – a korábban a Forma-1-ben használt – hatalmas függőleges szárny. És ahogy arra számítani lehetett, hibrid hajtású, amiről a karosszérián látható feliratok is árulkodnak.

Tavaly októberben jelentette be a Toyota, hogy három év után újra csúcskategóriás autóversenyen indul. Ám a tartóssági versenyre való felkészülést már korábban megkezdték, motorszállítóként csatlakoztak a Rebellion privát csapathoz. 2011-ben 500 lóerős 3,4 literes V8-as motort biztosítottak a csapatnak, amely megszerezte a konstruktőri bajnoki címet a Le Mans-i sorozatban. A pletykák szerint ezt a motort egészítették ki elektromos egységgel.

A prototípust házon belüli munkamegosztással építik. A vázat, illetve a karosszériát a korábban a Forma-1-es autókat építő kölni központú Toyota Motorsport GmbH fejleszti, a benzin-elektromos hibrid motor pedig Japánból, a Toyota Motor Corporation-től érkezik.

A Toyota már indult a Le Mans-i 24 órás viadalon 1998-ban és 1999-ben. Mindkét évben abszolút esélyesek voltak a sebességet illetően, de műszaki hibák miatt nem jött össze a győzelem. 1999-ben másodikként zártak. Később a Toyota a Forma-1 felé fordult 2002-ben indultak először, de a befektetett hatalmas összeg ellenére egyetlen versenyt sem sikerült nyerniük. A Toyota 2009 végén hagyta el a sportágat.