Így dobta el Latvala a vasat – videó 2 Mint arról már beszámoltunk, a Monte-Carlo-rali nyitónapját követősen Sebastien Loeb áll az élen. Az első három a szakaszt követően még Jari-Matti Latvala vezetett, ám a negyedik, egyben záró szakaszon a finn lecsúszott az útról. Mint elmondta, a navigátora bemondta az itinerben szereplő információkat, arra figyelt hogy jeges lehet a kanyar, viszont vette figyelembe, hogy 90 fokos forduló jön, így túl gyorsan érkezett.  

Videón az esemény


A Fordnál idénre első számú versenyzővé előléptetett Jari-Matti Latvala kiesett a versenyből és nulla ponttal nyitja az idényt, a Monte-Carlo-ralin ugyanis nincs Rally 2 (idén így nevezik a szuperrally-t), azaz hiába tudnák kijavítani az autóját, nem kezdheti újra másnap a versenyt.

Így a csapat másik versenyzője, Petter Solberg szabad utat kapott, hogy támadjon. A norvég a harmadik helyen kezdte a csütörtöki napot, de csak egy másodpercre a második Dani Sordótól.