Világszerte 875 ezer Škodát adtak el 2011-ben, 15 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. A feltörekvő országokban nőtt különösen a VW-konszernhez tartozó márka forgalma, Indiában például 50 százalékkal emelkedett, de dinamikus volt a növekedés Kínában és Oroszországban is.
 
2010-ben a társaság több mint 762 ezer autót adott el világszerte, adózott eredménye a háromszorosára emelkedett.

Az éves beszámoló kapcsán Dr. Winfried Vahland, a Škoda vezérigazgatója ismét megerősítette, hogy a márka következő célja egyértelmű: “A Škoda 2018-ig 1,5 millió darabra kívánja növelni globális értékesítését.”

2012 egyik fontos feladata lesz, hogy kibővítik a gyárat Mladá Boleslavban, ahol a Fabia és az Octavia mellett egy harmadik típus gyártását kívánják beindítani. Ez vélhetően a 2011-es Frankfurti Autószalon bemutatott Mission L tanulmány nyomán készülő új kompakt limuzin lesz. Ugyanakkor az Octavia gyártását napi 800-ról 1200 darabra futtatják fel ugyanott.

A márka a növekedési stratégiája keretében az elkövetkező évek során története legnagyobb modelloffenzívájára készül, s a következő két-három év alatt hathavonta jelenik meg egy-egy új modelljével.