Gyárilag sem nevezhető éppen terepjárónak a BMW X6 M, nem is 555 lóerős turbómotorja miatt, hanem kőkemény futóműve és peres abroncsai miatt akadna el az 5 centinél nagyobb sárban.


A vevőket ez persze nem izgatja, ők büntetőgépnek veszik és “kotródj előlem” csatakiáltással repülnek rá minden lassabb autósra. A Közel-Keleten viszont könnyedén emberére akadhat még egy X6 M vezetője is. Ezért aztán az Alsa Automotive Engineering kezelésbe vette a V8-as motort.

A dubai cég az eredeti 4,4 literes hengerűrtartalom megtartása mellett a turbófeltöltők átalakításával, a turbónyomás növelésével, a motorvezérlés módosításával és egyedi sportkipufogó bevetésével jelentősen emelt a teljesítményen. Elvileg 724 lóerő, illetve 945 newtonméter nyomaték jelentkezik a főtengelyen. Az Alsa mindezt a fékpadon mért adatokból a hajtás veszteségének elhagyásával számolta.

Gyári állapotában 4,7 másodperc alatt gyorsult az X6-os 0-ról 100 km/órára, most ehhez a mutatványhoz már 3,8 másodperc is elég, ami bőven a szupersportkocsik vadászterülete, nem a 2,5 tonnás behemótoké. Nem is beszélve a 325 km/órás végsebességről.

Ha azt hisszük, ezzel vége, közleményében az Alsa gyorsan leszögezi, a 18 840 dolláros átalakítócsomag csak az első lépcső, már ebben is hagytak tartalékot. Kíváncsian várjuk, hol a határ!