Alig pár órája számoltunk be az Alfa Romeo új járművéről a kiszivárgott hírek alapján, s máris itt a hivatalos megerősítés. 2009 elején, a Genfi Autószalonon a nagyközönség elé áll a Giulietta. Nevét az ötvenes években bemutatott kupétól örökölte.

Az eredeti Giulietta

Az eredeti Giulietta

Az eredeti Giulietta


Az eredetileg kupé, kabrió és szedán karosszériákkal készülő modell a kocsi orrán köszön vissza, ahol a szokásos függőleges “pajzs” mellett két elfektetett is helyet kap. Az első lámpákban megjelenik a LED-es nappali fény, míg hátul a helyzetjelző és a féklámpa helyén villannak diódák.

Az alumínium és a nagy szilárdságú acél alkalmazásával készülő, új padlólemezre épülő autó folytatja a 8C Competizione-val bevezetett formatervet, amelyet már a MiTóban is láthattunk. A Giulietta 4,35 méter hosszú, azaz 15 centivel nyúlánkabb, mint a VW Golf, de héttel kisebb, mint az Opel Astra. Tengelytávolsága 2,63, magasassága 1,46, szélessége 1,8 méter. Az Alfa várakozásai szerint a kocsi simán hozza majd az öt csillagot az EuroNCAP töréstesztjén.

Ötféle turbómotorral

Ötféle turbómotorral

Ötféle turbómotorral


Ötféle motorral készül a Giulietta, három benzines és két dízel, mindegyik turbós. Az 1,4-es benzinmotor 120 és 170 lóerővel jelenik meg, míg dízelből 1,6-os és 2,0 literes lesz, 105 és 170 lóerővel. Mindegyik teljesíti az Euro5-ös emissziós normát és az összesben szerepel Start&Stop motorleállító rendszer.

Az ötödik motor az 1,75-ös turbó (235 LE)csak a sportos Quadrifoglio (négylevelű lóhere) kivitelhez választható.

Bekerül a Giuliettába a Q2 rendszer, amely nem a 147-esben használt Torsen differenciálmű, hanem a fékek kerekenkénti független működtetésével megvalósított elektronikus differenciálzár. Ugyanakkor szerepel benne a kritikus helyzetekben a vezető dolgát megkönnyítő, a kormány forgatását a helyes irányban könnyebbé tevő DST (Dynamic Steering Torque: dinamikus kormánynyomaték) is.

Mutatós

Mutatós

Mutatós


Ahogy a MiTóban, itt is feltűnik a DNA, amely gombnyomásra változtatja a motor, a lengéscsillapítók, a kormányzás és a Q2 rendszerek működését, s így az autó karakterisztikáját.  Három beállítása van, választható Dynamic a sportos vezetéshez, Normal a városi autózáshoz és All weather a csúszós utakra.