A 2006-os Dakar Rali mai nyitó napjára egy 370 kilométer hosszú útvonalat jelöltek ki a szervezők Lisszabon és Portimao között. A teljes távból 83 kilométer volt a mért szakasz hossza. Ez a nap a Volkswagené volt, miután a kétszeres ralivilágbajnok Carlos Sainz volt a leggyorsabb. A Dakaron most először induló spanyol pilóta 56 perc 20 másodperc alatt száguldott végig. Mögötte a félgyári Nissannal versenyző Carlos Sousa lett második, és a VW elsőszámú esélyese, a világkupagyőztes Bruno Saby a harmadik.

A Mitsubishinek nem volt túl jó napja, miután a címvédő Stephane Peterhansel defektet kapott. A francia kerékcseréje 3 perc 46 másodperces hátrányt eredményezett. Hasonlóan járt Hirosi Masuoka is, de neki ez a művelet 4 perc 34 másodpercbe telt. Csapattársaik, hatodikok (Nani Roma) és hetedikek (Luc Alphand) lettek. A tavalyi “amatőr győztes” Guerlain Chicherit ezúttal az ötödik leggyorsabb volt, idén az X5-öst egy X3-as BMW-re cserélte.

A mieink közül a Kis-Czeglédi párosnak sikerült legjobban az első gyorsasági, ők 11 perc hátránnyal a 40. helyen értek célba. A Liszi-Tóth duó 54., a Palik-Darászi kettős 75., Kristof-Hujber páros 80. és a Szalay-Bunkoczi csapat 113. lett. Nem véletlen Szalay-ék “lassúsága”, műszaki problémáik voltak. A tizedik kilométerig jól haladt a csapat, amikor is elkezdett füstölni az autó, tönkrement a kormányszervo a terepjáróban.

Nem történt nagy meglepetés a motorosoknál, ahol a címvédő Cyril Despres (KTM) teljesítette a leggyorsabban a 83 kilométeres távot. A francia versenyző mögött nem egy profi, hanem a 160-as rajtszámmal induló amatőr versenyző Ruben Faria (KTM) lett a második, míg a másik ász Marc Coma (KTM) a harmadik. Depres 58 perc 10 másodperc alatt tudta le a szakaszt, ellenfelei négy illetve hét másodperccel voltak lassabbak, a negyedik Helder Roudrigez viszont már 50-el.

Mind az öt magyar motoros sikerrel vette az első napot. Közülük az enduro bajnok Kátai Péter volt a leggyorsabb, aki 46. idővel ért célba. Greff Róbert (Quad) 118., Varga Ákos 158., Hermann Henrik 168., Szilvási Péter 220. lett. Varga nem úszta meg gond nélkül a napot, tönkrement a motorján a hátsó gumi, amit meg kell javítania, ez mintegy 15 percet vett igénybe.

A kamionosoknál a négyszeres Dakar-győztes Vladimir Tchaguine hajtott a leggyorsabban, Kamazával 1 óra 12 perc 59 másodperc alatt érte el a célt. Mögötte a korábbi ralivilágbajnok Miki Biasion végzett Iveco-jával, de több mint két perc volt a lemaradása. A harmadik André De Azeevedo lett egy Tatrával. A magyar kamionosok közül a Darázsi-Szalai-Rack (MAN) trió haladt a leggyorsabban, ők 12.-ek lettek, három perccel megelőzve a Szobi-Éder-Jobbágy (MAN) hármast. Miután a cél elött más kamionokkal együtt elakadt a Szaller-Laklóth-Csitári csapat végül csak az 56. helyen zártak.

Érdekesség, hogy a korábbi Dakar-győztes Jan de Rooy és csapata nem vághatott neki a Dakarnak, mert a vadonatúj fejlesztésű DAF versenykamionok nem feleltek meg a 2005-ös szabályoknak. Mind az öt járművet kizárták a versenyből.