Az autógyártók többnyire nagyon titokzatosan kezelik az autókiállításról autókiállításra hordozott tanulmányautókat, melyek vagy meg sem valósulnak, vagy pedig alaposan átalakulnak a gyártás megkezdése előtt. Érthető is a nagy titokzatoskodás, hiszen ezekben az autókban többnyire még motor sincs, vagy egy-két megoldás még kívánnivalót hagy maga után. Ezért a gyárak ezeket az autókat vagy megsemmisítik, vagy szupertitkosan kezelik. Épp ezért meglepő, hogy a Ford most negyven év tanulmányautó-termését árverezi el június közepén.

A négy évtized 51 eladó Ford tanulmányautója közül néhány nem is működik, de mindegyik igen értékes darab. A legidősebb autó az 1960-as Ghia Selene II, de főként a 80-as 90-es évek autóira lehet licitálni. Így árverésre kerül az 1993-as Lagonda Vignale (képünkön), mely sosem nem jutott el a sorozatgyártásig, de elárvereznek két Ford Thunderbird tanulmányautót is, melyet hamarosan gyártani is fognak.

A tanulmányautók kikiáltási ára zömében 10 és 40 ezer dollár közötti, de akadnak drágább modellek is. Így az 1992-es Mustang Mach III kikiáltási ára 200 ezer dollár, a szintén ’92-es Focus Ghia roadsteré 150 ezer dollár.