Tervezett útfelújítások Pesten 1

Tervezett útfelújítások Pesten

Május elejétől augusztus végéig távközlési építmények lerakása miatt korlátozzák a gyalogosforgalmat a IV. kerületi Váci úton a Perényi utcától az Árpád útig.

Ugyanebben a kerületben, a Baross utcában a Fóti út és a Tinód utca között kell március közepétől június végéig fokozott forgalomkorlátozásra számítanunk útfelújítás miatt.

Az V. kerületben a Széchenyi rakpart felső részén a Kossuth tértől a Jászai Mari térig kerékpárutat építenek. A helyi forgalomkorlátozással járó építkezés augusztus elejétől szeptember végéig tart.

A VI. kerületi Dózsa György úton megkezdik az útfelújítás első ütemét, amely a Hősök terét és az Ajtósi Dürer sort érinti május elejétől október végéig. Itt egyes forgalmi sávok lezárása okoz torlódást.

A Terézvárosban kerékpárutat is építenek a Hősök terénél, a Dózsa György úttól az Állatkerti útig, augusztusban és szeptemberben. Szerencsére csak részleges forgalomkorlátozásra kell számítani, de mivel itt egyszerre két munkálat is folyni fog, érdemesebb lesz más utat választanunk.

A VII. kerületben, a Dembinszky utcában a Rottembiller utca és a Dózsa György út között kell fokozott forgalomkorlátozással járó munkákra számítanunk május elejétől augusztus végéig. Egyes forgalmi sávok lezárása mellett útfelújítást fognak végezni.

A VIII. kerületben két nagyszabású útfelújításba fognak az idén. Az egyik a Fiumei úton az Orczy tértől a Festetics utcáig fokozott forgalomkorlátozással jár június elejétől augusztus végéig. A másikat a Köztársaság térnél a Kenyérmező utca és a Luther utca között tervezik, illetve a Bezerédi és a Népszínház utca közötti szakaszon június elejétől július végéig. Kisebb építkezésekről lásd táblázatunkat!

A kilencedik kerület egyik legforgalmasabb utcájában, a Haller utcában is útfelújítást végeznek. Az első ütemben a Nagyvárad tér és a Telepy utca között dolgoznak, május elejétől október végéig. Itt sem marad el a fokozott forgalomkorlátozás.

A IX. és a XIX. kerületet is érintő 5-ös számú főközlekedési út bevezető szakaszát is felújítják a Határ út és Budapest határa között. Itt június elejétől augusztus végéig fokozott forgalomkorlátozással járó munkálatokra kell számítanunk. Táblázatunkban kisebb építkezések is szerepelnek.

A X. kerületben csak nagyszabású felújításokkal találkozhatunk. A Kőbányai utat a Könyves Kálmán körút. és a Mázsa tér között csatornaépítés, illetve útfelújítás miatt érdemes elkerülni április közepétől november közepéig.

A Ferihegyi reptérre vezető utat felületi bevonattal látják el. Itt június közepétől július végéig folyik majd a munka. A Határ út és a Ferihegy 1-es terminál között kell erős forgalomkorlátozással számolnunk.

Három kerületet (VIII. X. XIV.) érint a Kerepesi út újraaszfaltozása az Őrs vezér tere és a Dózsa György út között mindkét irányban. Ez május közepétől június végéig okozhat torlódást.

Vágányfelújítást végeznek a XIV. kerületben a Nagy Lajos Király útján a Fogarasi úttól a Füredi útig. Április elejétől május végéig cserélik a villamospályát, helyi forgalomkorlátozás mellett.

A XVI. kerületben a Rákosi úton a Mátyás király utcától a Batthyány utcáig útfelújítást ütemeztek be június közepétől augusztus közepéig. Fokozott forgalomkorlátozásra kell számítanunk.

Júliustól augusztus közepéig a Péceli úton is útfelújítást terveznek a XVI. kerületben. A fokozott forgalomkorlátozás ezért itt is érvényben lesz a Csabai út és a Temető út között, illetve a Színes utcától Budapest közigazgatási határáig.

A Péceli út és a Pesti út között a Csabai utat felújítják a XVII. kerületben. Itt is fokozott forgalomkorlátozás érvényes júniustól július közepéig.

A forgalmas XVIII. kerületi Királyhágó utcában szerencsére csak helyi forgalomkorlátozással járó munkákra kell számítanunk. A Halomi úttól a Kétújfalu utcáig távközlési alépítményt fektetnek le. Az építkezés azonban hosszabb ideig tart, júniustól egészen októberig.

A XX. kerületben is terveznek útfelújítást a Kossuth Lajos utcában. Ezért június közepétől szeptemberig a Jókai utca és a Szent Imre herceg utca között fokozott forgalomkorlátozás lassítja a forgalmat.

A Helsinki úton a XX. kerületben a tömegközlekedést igénybe vevőknek jelenthet kellemetlenséget a júniustól októberig tartó BKV kábelrekonstrukció. Így a Nagysándor József utca és a Rézöntő utca között számíthatunk helyi korlátozásra.

Új utat építenek július közepétől október közepéig a XXI. kerületben a Csepeli úton a Plútó utca és a 8655. út között. Ennek ellenére csak helyi forgalomkorlátozás lesz érvényben.

Ugyancsak a Csepeli úton az egyes és a 73-as szám között távközlési alépítményt helyeznek el júniustól októberig. Szerencsére csak részlegesen korlátozzák a forgalmat.

Útfelújításra a XXIII. kerületben is jutott pénz. Az Arany János utcában a Hősök tere és a Vecsés utca között június közepétől szeptemberig dolgoznak.

A XXIII. kerületi Grassalkovich utat két helyen is helyi forgalomkorlátozás érinti. Az első a Rézöntő utca és a Szt. István utca közötti BKV kábelrekonstrukció júniustól októberig. A második ugyanebben az időben a Grassalkovich út 1 és 294-es szám közötti elektromos kábel-rekonstrukció.

Ugyanebben a kerületben a Hősök terén a Grassalkovich út és a Templom utca között június közepétől augusztusig kell fokozott forgalomkorlátozással járó útfelújításra számítanunk.

Tervezett útfelújítások Pesten 2