Vajon milyen lehet egy mobil parancsnoki állás belülről? Halandó ember ritkán pillanathat be egy olyan speciális járműbe, amelyet arra terveztek, hogy egyfajta mobil kommunikációs irodaként funkcionáljon a rendvédelmi hatóságok számára.
A lengyel WISS a napokban adott át egy ilyen járművet a Horvát Belügyminisztérium számára, ebből az alkalomból pedig betekintést nyújtott a vadonatúj, egyedi igények alapján elkészített járműbe.
Az újdonság egy Scania 500 P XT típusú teherautó alvázára készült. A háromszemélyes fülke mögött található az egyedi, alumínium profilokból legyártott felépítmény, amelybe oldalról, egy kihajtható lépcsőn keresztül lehet feljutni.
A belső részt két zónára osztották fel. Egy kisebb teremben egy 4 fős kommunikációs központot alakítottak ki számítógépekkel, monitorokkal, illetve asztalokkal. A nagyobb helyiség pedig egyfajta tárgyalóteremként funkcionál, ahol egy keresztbe fordított asztalnál összesen 9 fő foglalhat helyet. Ebben a helyiségben egy monitor is megtalálható a konferenciahívások lebonyolítására, valamint a különféle prezentációk megtartására.
Annak érdekében, hogy a bent ülők kapcsolata ne szűnjön meg teljesen a külvilággal, mindkét oldalon két-két nyitható ablakot is felszereltek. A tárgyalóterem és a kommunikációs központ is légkondicionált, illetve állófűtéssel is el van látva, vagyis minden biztosított a komfortos munkavégzéshez.




Mindemellett egy hűtőszekrénnyel, asztallal és ülőalkalmatossággal felszerelt pihenősarkot is kialakítottak a teherautó fedélzetén. A speciális Scaniát a felhasználáshoz igazodó hasznos tartozékokkal is felszerelték. A bejárati oldalon egy kihúzható előtető áll rendelkezésre, a felépítmény elején, illetve végén pedig egy-egy hét méter magas, teleszkópos antennaoszlop található, amelyeken külső kamera, illetve wifiantenna is van. A zavartalan energiaellátás érdekében pedig egy dízelgenerátor is megtalálható a teherautó felépítményében.
Az újdonságot a Polgári Védelem kapja (Civilna Zaštita), amely katasztrófavédelmi, lakosságvédelmi és válságkezelési műveletekre fogja használni.



