Múlt hét csütörtökön rendezték meg a hazai autóbuszos szakma legrangosabb eseményét, a 11. tököli Nemzetközi Autóbuszfesztivált. A rendezvény 2014-re – mely korábban számtalan hazai buszpremier helyszíne volt – méltóságteljes, autóbuszos oldtimer találkozóvá szelídült, ami bizony nem a szervezők hibája.

A tököli találkozó előtt egy nappal rendezték meg Zsámbékon Busexpót, mely elvitte a premierek egy részét. Azt a keveset is. Sőt, több olyan magyar és külföldi gyártó is volt, amelyik idén nem vett részt a tököli repülőtéren tartott buszmustrán. A távolmaradók között van a Credo buszokat gyártó Kravtex, az Evopro, valamint az MAN hazai képviselete, továbbá a Setra és a Mercedes magyarországi forgalmazója, az Evobus Hungária is. (A képekre kattintva hatalmas galéria nyílik!)

Az Ikarus 31-esek gyakran feltűnnek a hazai nosztalgia-buszos rendezvényeken
Az Ikarus 31-esek gyakran feltűnnek a hazai nosztalgia-buszos rendezvényeken

Borul a papírforma Tökölön?

Az Ikarus 31-esek gyakran feltűnnek a hazai nosztalgia-buszos rendezvényeken
A rendezvényen véradásra is lehetőség volt egy Volvó-alvázas Ikarus E98-ban
Az Iveco Bus nem bízta a véletlenre, olyan típust hozott Tökölre, amely mind elővárosi, mind pedig városi használatra alkalmas lehet. Az Crossway 2-3 részben alacsonypadlós változata ezen a rendezvényen tartotta magyarországi premierjét
A szlovénok két autóbusszal érkeztek a nemzetközi autóbuszfesztiválra. Az Iveco mellett ők szolgáltak még egyedül hazai premierrel, hiszen a Vive TH és a TL ritkán Euro 6--os változata még eddig egyetlen kiállításon sem volt látható Magyarországon
A Vive magaspadlós turista buszokat Euro-6-os MAN erőforrásokkal gyártják
Egy, a délpesti garázs által felújított Ikarus 260-as. Korábban csak az Ikarus dolgozóitól lehetett ilyen szép felújítással találkozni
A rendezvényre egy Ikarus 280-assal is utazhattak az érdeklődők. A járművet a Kisalföld Volán delegálta
Egy szépen felújított Ikarus 255-ös és 266-os. Nem fog az idő rajuk.
A tököli kifutópálya mellett felsorakoztak az Ikarus 66-osok
Egy egészen friss felújítás, mely a fesztivál sztárvendége volt
Az ÁMG utánfutóval szerelt Ikarus 620-as a zsámbéki Busexpón is megfordult
Az Ikarus 180-as évek óta nagy népszerűségnek örvend a buszrajongók körében. Szombatonként Szentendrére utazhatunk vele
Oldalára borult az egykori magyar autóbuszgyártás büszkesége, az Ikarus 260-as
A buszt korábban leselejtezte a BKV, azonban nem igazán látszik meg rajta, hogy már két évtizedet lehúzott a főváros útjain
A buszok mentésére használt DAF vontató
Az Ikarus 260-as vezetőoldali ablaka
Korábban írtunk a kaposváriak saját gyártmányú buszáról, a Dunabusról, melyet 90 ezer euróért árulnak
Az Crossway-t tavaly mutatta be az Iveco az Euro 6-os normák teljesítése végett
A Webasto standján az Euro 6-os S91-es helyett egy, a főváros környéki agglomerációs vonalakon közlekedő  MAN Lion's City fogadta a vendégeket
Bár a Kravtex nem akar kiállítani idén, mégis akadt egy Credo helyközi autóbusz az idei buszfesztiválon
A délpesti buszgarázs Allison váltós Ikarus 260-asa
A kelenföldi buszgarázs Ikarus 260-asa kiváló állapotban van, pedig több mint 25 éve járja a budapesti utakat
A Volkswagen Crafterből készített mikrobusz. Munkások, diákok, valamint kis csoportok utaztatására kiválóan alkalmas
A Mercedes Sprinter kisbuszra évek óta jelentős igény mutatkozik a hazai piacon
A szlovén TAM standja, a kiállításra elhozott buszok jól tükrözik, hogy elsősorban a kis befogadó képességgel rendelkező turistabuszok területén számítanak idén eladásokra
Egy amerikai szabványok szerint készült Ford járműmentő
Az Ikarus 260-as több borítást is elviselt a fesztivál időtartama alatt
Borul a papírforma Tökölön? 66
Rúdtánccal és különleges latinos produkcióval lehetett hangolni a tököli buszfesztiválon az ebédre
Ma már ő is történelem. Egykoron az Ikarus midi turistabuszból több külföldön talált gazdára
A Dollhouse egyik rúdtáncosa félelmetes produkcióval kápráztatta el a közönséget
Egészséges erotika a buszfesztiválon
A tököli autóbuszfesztiválok lassacskán nosztalgia találkozókká alakulnak át
Egy kiváló állapotban lévő Ikarus 66-os. Az idősebbek számára a fiatalságot, a fiatalok számára pedig a legendás magyar autóbuszgyártást képviseli
A fesztivál végén végül elvonatták a járművet, de könnyen lehet, hogy hamarosan újra találkozunk vele, hiszen lesz még autóbuszos rendezvény idén
Ki gondolná mit lehet művelni a levegőben, egy szalag köré tekerve?
Fotó megosztása:

Az Iveco Bus nem bízta a véletlenre, olyan típust hozott Tökölre, amely mind elővárosi, mind pedig városi használatra alkalmas lehet. Az Crossway 2-3 részben alacsonypadlós változata ezen a rendezvényen tartotta magyarországi premierjét

Az Iveco Bus nem bízta a véletlenre, olyan típust hozott Tökölre, amely mind elővárosi, mind pedig városi használatra alkalmas lehet. Az Crossway 2-3 részben alacsonypadlós változata ezen a rendezvényen tartotta magyarországi premierjét

Aztán persze akadtak olyan gyártók is, amelyek idén sem Zsámbékon, sem pedig Tökölön nem állítottak fel standot. Ilyen volt Scania, a Solaris, de számos beszállító is távol maradt a buszfesztiváltól. A hiányzás nem az egykoron szebb napokat élt buszos rendezvény színvonal csökkenésével, hanem sokkal inkább a magyar autóbuszpiac alultápláltságával magyarázható.

Hiába kínálja a nemzetközi autóbuszos fesztivál évek óta ugyanazokat a színvonalas programokat, el kell fogadni, hogy egyrészt a magyar gyártók nincsenek olyan helyzetben, hogy kiállításokra költhessenek, másfelől pedig a nemzetközi szereplők számára olyan miniatűrré zsugorodott a hazai buszpiac, hogy nem éri meg itthon rendezvényre költeni.

Egy kiváló állapotban lévő Ikarus 66-os. Az idősebbek számára a fiatalságot, a fiatalok számára pedig a legendás magyar autóbuszgyártást képviseli

Egy kiváló állapotban lévő Ikarus 66-os. Az idősebbek számára a fiatalságot, a fiatalok számára pedig a legendás magyar autóbuszgyártást képviseli

Nosztalgia buszos csúcsparádé
Bár Polgáron minden évben összegyűlnek a hazánk ős-Ikarus csodái, Tökölön rendkívül impozáns látvány fogadta a látogatókat. A kifutópálya mellett két oldalt csodás oldtimerek sorakoztak fel, melyek között volt Ikarus 31-es, Ikarus 250-es, de akadtak Ikarus 55-ös és 66-os “bözsibuszok”, valamint egy BKV-s fényezésű miskolci tulajdonú 620-as és egy ugyancsak BKV-s színekben tündöklő 620-as ÁMG pótkocsival.

A fesztivál premierjeiről szlovénok és a csehek gondoskodtak, akik tököli jelenlétükkel jelezték, továbbra is bíznak abban, hogy megrendeléshez jutnak a magyar buszpiacon. A BKV buszmentői látványos bemutatót tartottak, melynek során egy oldalára borult Ikarus 260-ast állítottak talpra, de a borítást is megoldották a speciális járműmentő segítségével. Bár a tököli buszfesztiválok történetében pikáns buszmosásra is volt már példa, ezúttal egy színvonalas rúdtánc-műsorral örvendeztették meg a szervezők azokat, akik egy kicsit elevenebb élményekre vágytak.

Ki gondolná mit lehet művelni a levegőben, egy szalag köré tekerve?

Ki gondolná mit lehet művelni a levegőben, egy szalag köré tekerve?

A jelenlegi papírforma szerint jövőre már biztosan nosztalgia-buszos rendezvényként lehet majd elkönyvelni a tököli buszfesztivált, hiszen a magyar buszpiac még mindig nem talált magára a több éves vegetálásból. Persze az is lehet, hogy borul a papírforma.