Bár a csapatfőnök, Ron Dennis azt állította, hogy a fiaskóért Hamilton felel, ugyanis nem tartotta be a csapat utasításait, a versenybírók vizsgálatot kezdtek. Meghallgatásra rendelték mindkét versenyzőt, és a csapatfőnököt is, és elemezték a televíziós felvételeket és a csapat rádióforgalmát is.
Több órányi tárgyalás után, kevéssel éjfél előtt azt a döntést hozták, hogy Fernando Alonsót öt hellyel hátrasorolják a rajtrácson, így a spanyol a hatodik helyen kezdi holnap a versenyt. Arról is döntöttek, hogy a McLaren a holnapi versenyen nem szerhezhet pontot a konstruktőri bajnokságban.
A McLaren azonnal fellebbezést jelentett be az utóbbi döntés ellen – Alonso hátrasorolása nem támadható -, a verseny holnapi eredménye így ideiglenes lesz a FIA Fellebbviteli Bíróságának ítéletéig.





