Hivatalosan csak a Mercedes Forma-1-es csapatánál van kiadó hely a 2021-es szezonra, és az sem igazán kérdés, hogy Lewis Hamilton foglalhatja majd el azt, de a felek már hónapok óta nem kötöttek szerződést. Ennek oka vélhetően pénzügyi eredetű, de meglepő lenne, ha nem jutnának egyezségre a közeljövőben.

Míg egyeseket szórakoztat ez a játék, mások szerint már pontot tehetnének az ügy végére az érintettek. Utóbbi tábort erősíti a hat Forma-1-es futamgyőzelemmel rendelkező Ralf Schumacher is. Szerinte Hamilton hatalmas kockázatot vállal ezzel a játszadozással: nemcsak a róla kialakult kép miatt, hanem az egyik Mercedes-ülés jövőbeli várományosának tartott George Russell miatt is.

“Már február van, és a Forma-1 legfontosabb emberének, a hétszeres világbajnoknak még nincs szerződése. Ez szégyen – és azt kell mondanom, hogy kissé kínos is” – jelentette ki a Sky Sports szakértőjeként tevékenykedő Schumacher.

F1: Schumachernek is kínos Hamilton ügye 2

Ralf Schumacher

“Lewisnak nem szabad figyelmen kívül hagynia a kockázatot” – mondta a német, hozzátéve, hogy nem érti, min nem tudtak még ennyi idő alatt megegyezni. “Mindig azt mondják, hogy a pénzről van szó, de bízom benne, hogy nem.”