A 21. születésnapját múlt héten ünneplő brit a McLaren weboldalán megjelent csütörtöki blogbejegyzésében tett meglepő vallomást. Egyáltalán nem így festett, de Norris azt állítja, hogy tavalyi bemutatkozása során tele volt szorongással és idegeskedéssel.

“Lehet, hogy úgy néztem ki, mint az új srác a telepen, tele önbizalommal és lelkesedéssel, de valójában nem ez volt a helyzet. Felvettem egy álarcot, és igyekeztem elfedni a feszültségemet és a rengeteg szorongást” – írta Norris.

Norris arról is írt, hogy bár pályafutása kezdete óta arról álmodott, hogy az F1-ben vezethessen, amikor ez bekövetkezett, arra lett figyelmes, hogy saját képességeit, valamint önmagába vetett hitét kérdőjelezte meg.

“Aggódtam, hogy eleget tudok-e ehhez az egészhez, és folyamatosan összehasonlítgattam magam a csapattársammal, illetve más versenyzőkkel. Nem tudod kiverni ezeket a gondolatokat a fejedből, és nagyon nehéz megbirkózni velük. Biztos vagyok benne, hogy más pilóták is küszködtek ezekkel korábban” – fogalmazott Norris.

Az angol versenyző úgy érzi, senki sem akarja előnybe hozni a riválisokat azzal, hogy gyengének mutatja magát, de ez ellen lehetne tenni. “Úgy gondolom, hogy az F1-ben nem beszélünk eleget a mentális egészségről, pedig nagyon is szükség lenne rá.”