Nyáron-ősszel egyértelműnek látszott, hogy a Mercedes nem rajong a 2021-re tervezett új Forma-1-es szabályokért, a bajnokcsapat legszívesebben maradt volna a status quonál, de legrosszabb esetben is szerette volna elhalasztani az új előírások bevezetését.

Ez végül nem történt meg, ugyanis a Ferrari előzetese nem élt a vétójogával, majd a konstruktőrök képviselőjeként a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Motorsport Világtanácsban is megszavazta a ’21-es csomagot.

Az olasz Gazzetta dello Sport újságírójának értesülése szerint a Mercedes a fentiek miatt orrol a Ferrarira, ellenállást vártak el az olasz csapattól.

“A Mercedest nem győzték meg az új szabályok, és most bosszúsak, amiért a Ferrari nem küzdött a változtatások ellen. Még ha nem is éltek a Ferrari és a Liberty között jogi ügyet indító vétójukkal, a Mercedes szerint legalább a Motorsport Világtanácsban nemet mondhatott volna az olasz csapat” – írja a lap.

“Ehelyett a Ferrari rábólintott az új szabályokra, valószínűleg azért, mert elégedettek voltak az új pénzügyi egyezményükkel és azzal, hogy megtarthatták a vétót – emiatt nem tartották a bajtársiasságot a Red Bull-lal és a Mercedesszel.”

F1: Ferrari-vétót szeretett volna a Mercedes? 1

“A Red Bullnál és a Mercedesnél talán elfelejtették, hogy a Ferrari génjeiben van, hogy általában az FIA mellé áll. Ne feledjük, 2013-ban is a Ferrari volt az első csapat, amelyik leszerződött Bernie Ecclestone-nal.”

“De ha már az új szabályok terén kudarcot vallott a Mercedes, pénzügyi téren nyomulnak. Állításuk szerint nem is elsősorban a pénz kedvéért, hanem azért, hogy elismerjék a márka elmúlt 25 éves F1-es hozzájárulását – ne feledjük, 25 évvel ezelőtt szállítottak először motort a Saubernek! Ráadásul nemcsak uralták az F1-et az elmúlt hat évben, hanem Lewis Hamiltonnal együtt globálisan növelték a brand ismertségét is.”

“A pletykák szerint új, jobb pénzügyi feltételek híján a Mercedes kiszállhat az F1-ből. Nem teljesen, mert más csapatok partnereként maradhatnak, szóval lehet, hogy csak a gyári csapat tűnne el, aztán kötnének két komoly motorszerződést a McLarennel és a Williamsszel. De lenne ennek értelme? Nem, ezért sokkal inkább úgy tűnik, hogy a Mercedes csak a Libertyt akarja megfélemlíteni a kiszállással, hogy jobb ajánlatot kapjanak.”

F1: Ferrari-vétót szeretett volna a Mercedes? 2

Forrás: Fotó: Getty Images
Kapcsolódó címkék: 2021 F1 Ferrari FIA Liberty Media Mercedes AMG Sport