Bár a 36 pont és a konstruktőri 4. hely önmagában nem olyan rossz, az előző, hondás évekhez viszonyítva pedig egyenesen csodálatos, a McLaren a Renault-motorral sem küzd a dobogókért, a három élcsapat közelében sincsenek, 2018-ban, pedig dobogós helyezéseket ígértek, ráadásul két éve azt mondogatják, hogy övék a egyik legjobb kasztni, csak a motor fogja vissza őket.

A csapatnál 2010-16 között versenyző Jenson Button egy friss interjúban így beszélt a McLarenről:

“Pillanatnyilag nehéz a három naggyal versenyre kelni, eltart majd még egy darabig. A McLaren tavaly és idén is azt állította, hogy szerintük az övék a legjobb kasztni, pedig az F1-ben nem egyszerű a legjobb autót legyártani, amikor az ellenfelek a Ferrari, a Mercedes és a Red Bull. Azt hiszem, ezt világosan látjuk is.”

“Szóval azt kell mondanunk, hogy eddig csalódást keltő az idényük, pedig ha nem mondogatták volna a legjobb autót, akár kiválónak is nevezhetnénk. Szép előrelépést produkáltak, a konstruktőri verseny 4. helyén állnak, de mivel a szezon előtt azt mondták, amit, ez elmarad az elvárásoktól” – magyarázta a 2009-es világbajnok a brit Sky Sportsnak.