Fernando Alonso remekül szerepelt a 101. Indy 500-as versenyen, az 5. helyről rajtoló kétszeres Forma-1-világbajnok a startnál ugyan visszaesett, de hamar a közvetlen élmezőnybe kapaszkodott, majd három alkalommal is vezette a versenyt.

A McLaren pilótája a futam közepe táján egy kicsit visszaesett egy újrarajtolást követően, de az utolsó bokszkiállása után is a top10-ben haladt, jó esélye volt arra, hogy a hajrában újra az élen küzdjön akár a győzelemért is.

Nem így lett, ugyanis 21 körrel a vége előtt a célegyenesben a Honda-motor megadta magát az autójában, félre kellett állnia.

A lelátó egy emberként felállva tapsolta a bokszutcába visszasétáló Alonsót. Az F1-sztár kiesése előtt már két másik Honda-erőforrás is meghibásodott.

“Kár ezért, megérdemeltem volna, hogy legalább célba érjek. Nagyon kellemes meglepetés volt, hogy a sok nagy név ellen versenyképes voltam, hihetetlen, ki tudja, mi lehetett volna a végén. De így is boldog vagyok, életem egyik legszebb élménye volt ez, köszönöm az Indycarnak, az Andrettinek, az indianapolisi pályának, a szurkolóknak, mindenkinek! Hogy visszatérek-e? Nos, korai még erről beszélni, épp csak véget ért a mostani futamom” – nyilatkozta pár perccel a kiesés után.

Alonso Emerson Fittipaldival, még a rajt előtt

A versenyt Alonso Andretti Autosport-os csapattársa, az egykori F1-es Jordan-, BAR Honda- és Super Aguri-pilóta, Szato Takuma nyerte meg végül. A 40 éves japán versenyző mindössze második Indycar-futamgyőzelmét szerezte, de egyértelműen a legértékesebbet. Szato amúgy 2012-ben is közel járt a győzelemhez, de akkor hibázott.

A 2. a veterán Helio Castroneves, a 3. Ed Jones lett. A befutó előtt pár körrel még vezető, volt Forma-1-es Max Chilton a 4. helyet csípte meg, a 2015-ös győztes Juan Pablo Montoya a 6., a tavalyi nyerő Alexander Rossi a 7. lett Indianapolisban.