Az Ausztrál Nagydíj időmérő edzésén a mercedeses Lewis Hamilton szerezte meg az első helyet 1:22,188-as idővel, őt követte 268 ezreddel lemaradva a ferraris Sebastian Vettel, a harmadik rajtkocka pedig a frissen a Mercedeshez igazolt Valtteri Bottasé lett, csapattársa idejétől 293 ezreddel elmaradva. Az első három nyilatkozatai.

Lewis Hamilton:

Fantasztikus hétvégénk volt. Hihetetlen érzés ide jönni már tizenegyedszer. Olyan, mintha csak tegnap lett volna, amikor 2007-ben először idejöttem életem első versenyére. Nagyon komoly utat tettem meg azóta és nagyon büszke vagyok a mostani csapatomra. Hatalmas változások voltak a szabályok terén, ami nagyon nagy kihívást jelentett mindenki számára. A srácok annyira keményen dolgoztak azon, hogy ilyen jó autót építhessenek és hogy ebben ülhessünk Valtterival együtt. Ő is fantasztikus munkát végzett, ez volt az első időmérője a csapattal. Nagyon jól teljesített és ez nagyon jó a Mercedes csapatnak. Nagyon várom a futamot, szerintem szoros a verseny kettőnk között. Ahogy látni lehet, idén szoros küzdelemre számíthatunk.

A holnapi nap csak arról szól, hogy megmutassam, milyen munkát végeztünk télen és a tesztelésen. Kipihenten akarok érkezni holnap, erősen.

Sebastian Vettel

Szerintem nagyon jó autónk van, nagyon jól működünk csapatként és folyamatosan fejlődünk. Úgyhogy jó azt látni, hogy tényleg bejönnek a húzások és jól működik az autó. Tegnap vegyes napunk volt, de magabiztosak vagyunk az autóban, ami látszott már a teszteken is és tegnap is megmutattuk. Végül nem voltam teljes mértékben elégedett a körömmel, az eleje nem volt jó, Lewis viszont nagyon jó kört futott. Szóval nem hiszem, hogy javíthattam volna rajta. De nem is hiszem, hogy elérhető távolságban volt a pole pozíció, holnap viszont tehetünk valamit a futamon. Sokat fejlesztettünk, sokkal jobb az autónk a tegnapi naphoz képest és nagyon várom a holnapi futamot. Nagyon hosszú volt a tél, sok volt a változás. Csapatként is változtunk az utóbbi 12 hónap során és szerintem ez előnyünkre vált. Erősebb a csapatunk, mindenki rendkívül keményen hajt, egyáltalán nem könnyű idejönni. Hosszú az út ide, Ausztráliába, de mindenki ezerrel pörög, motiváltak vagyunk és várjuk a holnapi napot. Fantasztikus lehetőség lesz.

Valtteri Bottas

A harmadik pozíció általában nem ideális, nem vagyok elégedett vele. De aminek igazán örülök, amit Lewis is mondott, hogy büszkék lehetünk arra, amit a csapat teljesített, amilyen autót sikerült építeni. Én csak kis részét láttam a felkészülési folyamatnak, az új autónak, az új F1-es korszaknak, de nagyon örülök neki, hogy kifizetődött a sok munka és hogy az élen harcolhatunk. Természetesen szoros lesz a verseny. Most legalábbis úgy tűnik, hogy itt szoros lesz, de ami engem illet, nem sikerült tökéletes köröket futnom, úgyhogy nem vagyok maximálisan elégedett. Holnap lesz a nagy nap, az számít. Úgy tűnik, hogy a rajtoknál elég jók lehetünk. Remélem, hogy sikerül azt hozni, mint a gyakorlások alkalmával és tiszta versenyünk lesz, sok pontot szerzek.

Kapcsolódó címkék: bottas F1 Hamilton Melbourne Vettel