Már tavaly októberben tudni lehetett, hogy Nico Hülkenberg 2012 végén elhagyja a Force Indiát, de a silverstone-i csapat még most, négy hónappal később sem oldotta meg a pótlását.
A korábban számos jelöltről volt szó, Sebastien Buemi, Bruno Senna, Adrian Sutil neve is felmerült, de az utóbbi pár hétre már a Ferrari által támogatott tartalékos, Jules Bianchi előléptetése látszott a legvalószínűbbnek – a francia a múlt heti teszten is vezetett.
A hétvégén azonban a kivárás egy újabb okáról lehetett hallani, kiderült ugyanis, hogy a 2011-12-ben a HRT-nél versenyző Narain Kerthikeyan is hajt a Force India ülésére.
A Deccan Chronicle úgy tudja, hogy a Tata szponzori hátszelének köszönhetően az indiai pilótának már felajánlották a Force India tartalékosi helyét, ő azonban versenyezni akar.
“Amint a Narain régóta támogató Tata növelte a 2013-as költségvetést, azonnal megkezdődtek a tárgyalások a Force Indiával, és a korábbiakkal ellentétben most igen pozitívak voltak” ? nyilatkozta egy bennfentes a lapnak.  
“De mivel a tartalékosoknak nem sok munkája van az F1-ben manapság, Naraint csakis a versenyzői ülés érdekli. Ha a tárgyalások nem hoznak eredményt, akkor valószínűleg elmegy az USA-ba az IndyCarba, több csapat is érdeklődik iránta.”
A hír jól mutatja az F1-es csapatok pénzügyi nehézségeit, hiszen a Force India alapító-főnöke, Vijay Mallya korábban többször is leszögezte, hogy Narain Karthikeyant és Karun Chandhokot pusztán az indiai állampolgárságuk miatt nem ülteti az autójába, nem tartja őket elég jónak. Úgy tűnik, van az a pénz, amiért Kartikeyan jobb pilótának tűnhet, mint korábban.