A Lotus után a McLaren lett a második csapat, amely bemutatta 2013-as autóját. Csütörtökön délben Jenson Button és Sergio Perez rántotta le a leplet az MP4-28-asról Wokingban.
Az alapításának 50. évfordulóját ünneplő csapat ma délelőtt meglepetést ígért, és tartotta is a szavát, a leleplezés előtt a gyűjtemény néhány darabja elgurult a vendégek előtt: a CanAm M8D, a 70-es években két bajnoki címet hozó M23-as, a 80-as évek végén Alain Prost és Ayrton Senna kezei között verhetetlen MP4/4-es, a McLaren szupersportkocsija, az F1 GT3-as, Mika Häkkinen 1998-as MP4-13-asa, Lewis Hamilton 2008-as bajnoki címét hozó MP4-23-as is felvonult, mielőtt Perez egy MP4-12C Spiderrel, Button pedig egy P1-essel begurult volna.
A bemutató (a konkrét leleplezési ceremónia az 59. perctől kezdődik)
Az MP4-28-ason is elkerülték a törött orr alkalmazását. A tavalyi pletykáknak megfelelően Wokingban követték a Ferrari példáját, és vonórudas első felfüggesztést kapott az autó, amelynek fara igen kompakt, és amelyen ott van a Coanda-kipufogó.
A leleplezés után Button arról beszélt, hogy bár a festés ugyanaz, biztosíthat mindenkit, hogy óriási munkát végeztek a télen, és az autó annak ellenére is vadonatúj, hogy a szabályok nem sokat változtak tavalyhoz képest.
A bemutató egyik kis érdekessége, hogy a Mercedesszel két hete hírbe hozott technikai igazgató, Paddy Lowe nem volt jelen a leleplezésnél. A csapatfőnök, Martin Whitmarsh azt mondta, a szakember idén még biztosan a McLarenhez tartozik majd, a jövő azonban homályos, Lowe pedig a kényelmetlen helyzetet kerülendő döntött a távolmaradás mellett.
“Természetesen a győzelem a cél 2013-ban. Jensonnal és Checóval, és ezzel a fantasztikus külsejű új autóval szerintem tökéletesen készen állunk egy újabb versenyképes évre. Jenson jobb formában van, mint valaha, az F1 legtapasztaltabb pilótája jelenleg, és ezzel él is: mindenkinél jobban képes átlátni a versenyt és a leggyorsabbak közé tartozik” – magyarázta Whitmarsh, majd áttért Perezre.
“Checo a nagyszerű 2012-es idénye után érkezett hozzánk, és azonnal megmutatta, hogy intelligens, szerény és szorgalmas srác, aki azonban nagyon-nagyon gyors. Természetesen még zajlik a tanulási folyamat, ahogy egyre inkább megismeri a csapatot, főképp a versenyhétvégék menetrendjét, de azt is tudja, hogy nem tartjuk nyomás alatt.” 
“Izgalmas időszak ez, szeretném, ha az 50. évünkben megmutatnánk, hogy mi vagyunk a világ legjobb Forma-1-es csapata!”

“Kiskölyöknek érzem magam, olyan, mintha újra 2000 lenne, 20 évesen. Az idei autó a legjobb, amit eddig építettünk. Tudom, hogy a mérnökök minden követ megmozgattak, hogy minden területen mindent kifacsarjanak belőle. 2012 során végig nagyon erősek voltunk, de valamiért nem tudtuk összerakni a bajnoki kihívást. Idén ki akarjuk ezt köszörülni. A felkészülési időszakban nagyon keményen dolgozunk majd, hogy az első futamra bombabiztos megbízhatósággal érkezzünk. A csapat munkája is sokat fejlődött tavalyhoz képest” – mondta Button, aki idén már negyedik évét kezdi Wokingban. 

“Az időmérőn tavaly néha elég pocsék voltam. Az egész pályafutásom során gondot jelentett, hogy gyorsan felmelegítsem a gumikat. Nem tudom, miért van ez, nyilván mindenki mástól eltérően vezetek. De sokat tanultam tavaly, fejlődtünk. A 2013-as gumik pedig jobban fekszenek majd nekem, sokkal nagyobb intervallumban működnek, nem félek, hogy megismétlődnek a problémák.”
“Tiszta lappal kezdjük az idényt, és minden hétvégén a pole-ért és a futamgyőzelemért indulok. Úgy érzem, a tavaly felvett fejlesztési irány passzol a stílusomhoz. Voltak gondjaim a szezon során, de a McLarennél figyelnek a pilóta véleményére.” 

Az ifjonc Perez így beszélt:

“Hihetetlen felkészülési munkát végeztünk, sosem voltam még ilyen fitt, és még van egy hónapunk. Nagyon lelkes vagyok. Eddig 15-20 napot töltöttem a szimulátorban. Nem vagyok igazán a szimulátorhoz szokva, most először használtam ilyen sokat, de jó, igazán kezdek hozzászokni az autóhoz. Egész más azért, mint a valóság, nem lehet úgy érezni az autót, de így is szépen fejlődtem az autó, a beállítások megértésében.”
“A versenyképességre nincs garancia. Még nem vezettem az új autót. A legfontosabb, hogy mindent kihozzak a lehetőségekből. A téli teszteken még nem lesz világos minden, de Melbourne-ben már elég jó elképzelésünk lesz a gumikról is.”