A ma HRT-s Narain Karthikeyan Amerikai Nagydíjon utoljára a gumibotrányba fulladt, 2005-ös indianapolisi futamon szerepelt. Egyike volt a hat Bridgestone gumival szerelt autónak, a Jordan volánja mögött negyedikként ért célba.

Narain Karthikeyan pár nappal az új Amerikai Nagydíj előtt közömbösen tekint vissza Indianapolisra. 

“Nincsenek érzéseim róla. Kivételes körülmények voltak, adtak egy feladatot, mi pedig teljesítettük. Nem tudtuk, pontosan mi fog történni a futamon. Sajnálatos volt látni, hogy a bemelegítő kör után kiálltak a többiek. A Bridgestone azt mondta, versenyezzünk, mi pedig eleget tettünk a kérésnek.”

Azonban nem ez volt az utolsó szereplése Amerikában: “Indianapolisban indultam 2005-ben, aztán 2010-ben NASCAR-versenyzőként szerepeltem, amit nagyon élveztem, hatalmas rajongótábora van” – mondta a 35 éves indiai pilóta.

Az amerikai helyszín miatt ismét szárnyra kaptak a több hete keringő pletykák, miszerint jövőre kizárólag az USA-ban látja jövőjét, de Karthikeyan ezeket továbbra is cáfolja, az F1-ben akar maradni. 

“Ezek a feltételezések az IndyCarban való szereplés lehetősége miatt indultak el. Határozottan nemet mondtam, és ez az döntésem. Nagyon világos terveim vannak arról, hogy mit akarok csinálni a következő szezonban, és arra fogok fókuszálni, hogy véghez is vigyem őket. Továbbra is szeretnék itt maradni, és részese lenni a következő szezonnak…

“Az új austini pálya ígéretesnek tűnik, rengeteg olyan kanyarral van tarkítva, ami a többi híres pályára emlékeztet. Minden erőmmel azon leszek, hogy bizonyítsak, és a lehető legtöbb kört szeretném megtenni a pénteki szabadedzésen is, hogy optimalizálhassuk a beállításokat.” – tette hozzá Karthikeyan