F1: Vettel nem hülyézte le Hamiltont 2 A múlt hétvégi Német Nagydíjon Lewis Hamilton az első körökben kidőlt a versenyből, defekt miatt a mezőny végére esett vissza. A mclarenes kört is kapott, de amikor a Fernando Alonso, Sebastian Vettel, Jenson Button hármas utolérte, az elengedés helyett előre menekült, előbb Vetteltől, majd Alonsótól is visszavette a körét.

A futamon végül második helyen célba érő – büntetéssel aztán az ötödik helyre csúszó – Vettel már a hevesen pályán integetett Hamiltonnak, nagyon nem vette jó néven, hogy a McLaren pilótája az élmezőny csatájába szól bele és lehetőséget ad Buttonnak a felzárkózásra. Később pedig ezt mondta:

“Nem volt szép Lewistól, amikor visszavette a körét, sőt hülyeséget csinált. Ha gyorsan akar menni, maradjon le és keressen helyet. Ez is közrejátszott abban, hogy elvesztettük Fernandót és a második csere után Jenson elénk került.”

A nyilatkozatra hétfőn aztán Hamilton is reagált, szerinte Vettel csak a saját éretlenségét bizonyította ezzel.

Csütörtökön Vettelt újra megkérdezték a történtekről, ő pedig hangsúlyozta, hogy a hülyézés nem volt igaz, kiforgatták a szavait.

“Nem mondtam olyat, hogy hülyeséget csinált. Elkeserítő, hogy a futam után annyit mondok,  szükségtelen volt (az előzés), de úgy idézik, hogy azt mondtam, hülye. Kinyitom a számat, beszélek, önöknek van fülük, de úgy tűnik, időnként valami mégis hiba csúszik a folyamatba” – mondta az újságíróknak.

“A szabályok világosak, Lewis szabadon visszavehette a körét. Én csak azt mondtam, szükségtelen volt” – tette hozzá.

Múlt vasárnap Vettel gondjain kívül is akadt baja a Red Bull-nak, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) műszaki ellenőre a verseny előtt szabálytalannak vélte a csapat motorvezérlési programját, az ügyet pedig a versenybírók elé terjesztette. A stewardok akkor a szabályoknak megfelelőnek ítélték a trükkös megoldást, de az FIA a héten lépett és egy új műszaki irányelv kiadásával jelentősen szigorított ezen a területen, gyakorlatilag kiiktatva a Red Bull ügyeskedését.

Vettelt természetesen a szigorítás lehetséges hatásáról is megkérdezték.

“Szerintem kívülről jóval nagyobb ügy ez, mint az autóban ülve. Hockenheimben azért döntöttünk emellett, mert ezt véltük a leggyorsabb beállításnak. Itt egy kicsit más lesz, de nehéz lenne pontosan megfogalmazni a különbséget. Nem lehet azt mondani, hogy kéttized, féltized, vagy ilyesmi, nem mérhető így.”

“Nincs arról szó, hogy most hirtelen már nem is működik az autó. Én elég biztos vagyok benne, hogy nem lesz változás.”