F1: Vezetői hiba volt de Villota balesete 2 A Marussia tesztpilótája, Maria de Villota két héttel ezelőtt a duxfordi egykori katonai repülőtéren első ízben vezette a csapat F1-esét. A teszt nagyon rövidre sikerült azonban, ugyanis a spanyol pilótanő az első fordulója után visszatérve a csapat teherautójának hajtott, a fejével ütközött a leeresztett platónak.

De Villota életveszélyes sérüléseket szenvedett, de a gyors és magas színvonalú orvosi ellátásnak köszönhetően “csak” a jobb szemét veszítette el, a baleset utáni napokban elvégzett két műtétet követően állapota folyamatosan javult, a múlt hétre már kikerült az intenzív osztályról.

A baleset meglehetősen furcsa volt, a Marussia természetesen ki is vizsgálta a körülményeket, közölte ma az orosz-brit kiscsapat.

A Marussia rögtön a balesetet követően elvégzett egy előzetes vizsgálatot, majd az azóta eltelt időben egy független, külső szakértői és a csapat további belső vizsgálata is arra jutott, hogy a baleset okaként az autó meghibásodása kizárható. Az eredményeket a Marussia a szintén eljáró brit munkavédelmi hatósággal is megosztja.

“A vizsgálatunk befejeződött, most már újra csak a legfontosabb dologra, Maria jóllétére koncentrálhatunk. Természetesen ezután minden lehetséges módon támogatjuk őt és a családját” – mondta a csapatfőnök, John Booth.

A közleményből nem derült ki, hogy de Villota milyen hibát követhetett el, de már a baleset napján felbukkant egy igen életszerű teória, miszerint az F1-esekkel tapasztalatlan pilótanő alatt a lefulladásgátló figyelmetlen kezelése miatt ugorhatott meg a járgány.