Szabályos a Mercedes

A Forma-1-es csapatok 2010-ben használták az ún. F-csatornát, egy olyan aerodinamikai megoldást, amely a pilóta irányítása mellett a hátsó szárny leszorítóerejének ideiglenes módosításával pluszsebességet adott.

A rendszert 2011-re betiltották, helyébe a DRS lépett, de egyes csapatok továbbra is foglalkoztak a koncepcióval, a Mercedes az idei téli tesztekre egy olyan megoldással érkezett, amely a DRS használata közben a levegő áramoltatásával tovább növeli az előnyt. A riválisok gyanakodva figyelték a brackleyiek újítását, de a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) műszaki főmegbízottja Melbourne-ben tisztázta, hogy a Mercedes rendszerét szabályosnak tekintik.

“Néhány csapat megkérdőjelezte a szabályosságát, ugyanis az F-csatorna be lett tiltva. Nos, az F-csatorna nincs betiltva. A 2010 végén hozott szabályváltoztatások csak azt tiltották meg, hogy az autó aerodinamikai  jellemzőit a pilóta mozgásával lehessen befolyásolni, így tűntek el az ún. F-csatornák” – magyarázta Charlie Whiting az Autosportnak, hozzátéve, hogy a Mercedes megoldása azonban teljesen passzív.

“Nagyjából úgy működik, hogy a DRS aktiválásakor bizonyos légcsatornán is áramoltatnak levegőt. Ennél többet nem mondhatok, de teljesen passzív rendszerről van szó. Nincsenek mozgó alkatrészek, nincs köze a felfüggesztéshez, a kormányhoz, semmihez. Szerintem nem ütközik szabályba.”

Kölcsönpilóta


A Force Indiának ugyan van hivatalos tartalékosa a francia Jules Bianchi személyében, de a pilóta a szezonnyitón nem lehet ott, ugyanis a World Series by Renault-s kötelezettségei miatt Európában kellett maradnia a hétvégén.

A silverstone-i csapat a biztonság kedvéért kerített egy tartalékos tartalékost: a McLarennel műszaki együttműködésben álló, a Mercedes motorjait használó alakulat a wokingiak tesztpilótáját, Gary Paffettet kérte kölcsön. Paffett minden valószínűség szerint nem ül autóba, de ha szükséges, a McLaren mellett a Force Indiához is beugorhat.

“Örömmel állok a Force India rendelkezésére a hétvégén. Persze valószínűtlen, hogy szükség lesz rám, remélem is, hogy nem, de jól esik, hogy rám gondoltak. A McLarennek és a Mercedesnek is szeretném megköszönni, amiért lehetővé tették ezt” – mondta az F1-es tesztpilótai állása mellett a DTM-ben versenyző angol.

Kimaradhat a veterán?

F1: Lépéselőnyben a Mercedes? 3


Míg a Force Indiánál a tartalékos kérdését rendezték, a HRT-nél még az egyik főállású pilóta rajthoz állása is kérdéses. A spanyol alakulat a múlt hétfőn ugyan már pályára küldte idei autóját, az F112-est, de akkor és még most is csak az az egy példány áll készen.

A kiscsapat szerelői gőzerővel dolgoznak a második kasztni összeszerelésén, de Pedro de la Rosa autója csütörtökön még nem állt készen a műszaki ellenőrzésre, haladékot kértek. Az FIA ezt meg is adta nekik, a járgányon péntek délelőtt 11-ig dolgozhatnak. Az Ausztrál Nagydíj első szabadedzése 12.30-kor kezdődik Melbourne-ben.